2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Visszakozott a francia kormány

Felfüggeszti a francia kormány az üzemanyag adójának növelését, ami az első számú oka volt az erőszakos tüntetések kirobbanásának. A zavargássá fajult tiltakozó megmozdulásoknak már három halottja és rengeteg sérültje van, több száz embert pedig őrizetbe vettek a rendőrök.

  • Visszakozott a francia kormány

Folytatták a pusztítást a párizsi tüntetők, akikhez hétfőn középiskolások is csatlakoztak. A sárgamellényes demonstrálók vezetői az eredeti tervek szerint kedden tárgyaltak volna a francia miniszterelnökkel, de lemondták a találkozót, mert a tüntetők radikális csoportja halálosan megfenyegette őket.

A zavargássá fajult tiltakozó megmozdulásoknak már három halottja és rengeteg sérültje van, több száz embert pedig őrizetbe vettek a rendőrök. A vandálok a többi közt a világhírű Diadalívet is megrongálták. A francia belügyminiszter szerint erre azért volt lehetőségük, mert a kormány számára az volt a prioritás, hogy emberéleteket mentsenek.

„Az erőszak tombolása miatt a Diadalívet eredetileg őrző két gárdának vissza kellett vonulnia, az oda helyezett rendőröknek pedig el kellett állniuk az útból. Erős szavak ezek, de kimondom: ezzel életeket mentettek. Nekem is fontos jelkép a Diadalív, de belügyminiszterként sosem fogom engedni, hogy egy rendőr meghaljon, miközben egy épületet véd, még akkor sem, ha a Diadalívről van szó” – jelentette ki Christophe Castaner.

A francia miniszterelnök hétfőn válságtanácskozást hívott össze az összes nagy párt részvételével, hogy közösen keressenek megoldást a krízishelyzetre. A találkozó után a radikális jobboldalt vezető Marine Le Pen élesen bírálta a kormányt.

„Nem vártam a miniszterelnöktől, hogy azonnali megoldásokkal álljon elő, de azt továbbra is tartom, hogy az Emmanuel Macron által választott konfrontációs stratégiának drámai következményei lehetnek. Ha nem akar ő lenni az első elnök az utóbbi fél évszázadban, aki tüzet nyit francia emberekre, akkor jelentős, érthető és azonnal megoldások kellenek” – fogalmazott.

A kormány kedden végül visszakozott: a párizsi vezetés úgy döntött, 6 hónapra felfüggeszti a dízeladó növelését, ami a tüntetések eredeti kiváltó oka volt.

„Ennek a haragnak mélyre nyúlnak vissza a gyökerei. Ezt a haragot ma erővel, kollektíven fejezik ki. Vaknak és süketnek kell lenni, hogy azt ne lássuk és halljuk” – mondta Edouard Philippe, francia miniszterelnök.

A sárgamellényesek november közepén kezdtek tiltakozni az üzemanyag drágulása miatt. A demonstrációk azóta kiszélesedtek, és már általánosságban támadták Emmanuel Macron gazdaságpolitikáját, ami a tüntetők szerint a gazdagoknak és a nagy cégeknek kedvez.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!