2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Külföld

Világszerte tüntettek a munka ünnepén

Szabályos utcai háború tört ki Párizsban, amikor az Emmanuel Macron államfő ellen tüntető sárgamellényesek és a hozzájuk csatlakozott anarchista fekete ruhások összecsaptak a rohamrendőrökkel. A hatóságok már több mint 200 embert vettek őrizetbe. Párizs mellett Európa-szerte számos nagyvárosban tüntettek a munka ünnepén, magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követelve.

  • Világszerte tüntettek a munka ünnepén

Könnygázzal és gumilövedékkel próbálták visszaszorítani a sárgamellényeseket a rohamrendőrök Párizsban, ahol a hagyományos május elseji majális helyett most a francia elnök ellen szerveztek tüntetést a szakszervezetek. A demonstrációra mindössze néhány nappal azt követően került sor, hogy Emmanuel Macron bejelentette a körülbelül 5 milliárd eurónyi adócsökkentésre vonatkozó tervét, a tiltakozók ugyanakkor nem elégedtek meg Macron javaslatával, véleményük szerint az nem tér ki a részletekre.

Közben Moszkvában is felvonultak a szakszervezetek a munka és a tavasz ünnepe alkalmából. A politikai pártok külön rendezvényeket tartottak, az ellenzéki mozgalmak megmozdulásain a rendőrség több embert is előállított.

Görögországban vörös szegfűvel és felvonulási énekekkel ünnepeltek. Többen itt is a fővárosba mentek, hogy az alacsony fizetések és a munkanélküliség miatt tüntessenek. A kompok sztrájkot hirdettek, és a tömegközlekedést is megbénította a demonstráció.

A Szent Péter téren tartott általános audienciáján Ferenc pápa a kor világméretű tragédiájának nevezte a munkanélküliséget, és támogatást kért azok számára, akik áldozatos munkájukkal az emberiség közös javát szolgálják.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!