2024. 12. 04. Szerda Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Világszerte tömegek tiltakoztak a rasszizmus ellen

Ausztráliától Európáig tízezrek vonultak az utcákra a faji megkülönböztetés és George Floyd május végi meggyilkolása elleni tiltakozásul szombaton.

  • Világszerte tömegek tiltakoztak a rasszizmus ellen

A fekete bőrű Floyd május 25-én halt meg, mert egy fehér rendőr csaknem 9 percig térdelt a nyakán, miután a férfi egy hamis 20 dollárossal próbált fizetni. A gyilkosságba torkolló intézkedésnél négy rendőr volt jelen, másnap mindannyiukat elbocsátották, és később vádat is emeltek ellenük. A Floyd nyakán térdelő rendőrről videofelvétel is készült, amelyen többször hallható, hogy a fekete férfi azt nyögi, hogy nem kap levegőt. Mint kiderült, az utolsó három percben Floyd már nem mozdult, és pulzusa sem volt. A gyilkosság miatt helyenként zavargásokba és fosztogatásba torkolló tiltakozások kezdődtek az Egyesült Államok több városában, melyek során szintén számos bírálat érte a rendőrség fellépését a békés tiltakozókkal és újságírókkal szemben is.

Szombaton Londonban az esős idő ellenére ezrek vonultak a parlament melletti térre a koronavírus-járvány miatt többnyire maszkban, és azt skandálták, hogy igazság nélkül nem lesz béke, és legyen vége a rendőri rasszizmusnak. Mindezt annak ellenére, hogy Priti Patel belügyminiszter a járvány miatt mindenkit arra kért, hogy ne vonuljon az utcára.

Miután a nap nagyjából békésen telt, tiltakozók egy kisebb csoportja a brit kormányfő közeli rezidenciájához vonult, ahol megdobálták a rendőröket, és a lovas rendőrök rohammal távolították el őket. Nagyjából ezren pedig a Temze déli partján fekvő amerikai nagykövetségnél bénították meg a forgalmat.

Berlinben a hatóságok szerint 15 ezer ember vonult a város szívében fekvő Alexanderplatzra. Emellett Hamburgban és a lengyelországi Varsóban is voltak megmozdulások.

Párizsban a hatóságok nem engedélyezték az amerikai nagykövetség elé és az Eiffel-torony közelébe tervezett tiltakozást. Ennek dacára több száz ember gyűlt össze Black lives matter (A fekete életek is számítanak) feliratú táblákkal a képviselethez és a francia elnöki palotához is közel fekvő Concorde téren, ahol a rendőrség kordont állított fel, hogy távol tartsa a tiltakozókat a nagykövetségtől.

Nápolyban az amerikai főkonzulátusnál gyűltek össze tiltakozók, akik angolul és olaszul kiabálták, hogy "Ha nincs igazság, nincs béke! Fenébe a rendőrséggel!".

Az ausztráliai Brisbane-ben a hatóságok szerint mintegy 30 ezer ember tiltakozott békésen a rendőri fajgyűlölet ellen, és nemcsak a feketék, hanem az ausztrál őslakos lakossággal szembeni rendőri rasszizmust is elítélték. Ausztrália népességének 2 százaléka tartozik az őslakos közösséghez, de a börtönben lévő emberek 27 százaléka közülük kerül ki. Sydneyben is ezrek tiltakoztak, a hatóságok pedig maszkokat osztottak, és kézfertőtlenítővel is segítették a tiltakozókat.

Japánban egy kurd férfi ellen elkövetett rendőri túlkapás miatt vonultak sokan az utcára, és ugyanúgy elítélték a feketék elleni rendőri erőszakot is. Szöulban ott élő külföldiek és helyiek is tiltakoztak. Fekete maszkjaikra koreai nyelven írták fel, hogy "nem kapok levegőt".

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!