2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Valaki valamit nagyon eltolt a konzervatívok kongresszusán

Jelentős adatvédelmi probléma előzte meg szombaton a brit Konzervatív Párt vasárnap Birminghamben kezdődő kongresszusát, miután az eseményre létrehozott appon az összes résztvevő minden adata elérhetővé vált mindenki számára – jelentette szombat este a brit sajtó.

  • Valaki valamit nagyon eltolt a konzervatívok kongresszusán

A baloldali The Guardian tudósítója hívta fel a figyelmet arra, hogy Boris Johnson volt külügyminiszter nyilvános, parlamenti e-mail címével minden további nélkül be tudott lépni az appba, jelszóra sem volt szükség, és azonnal hozzáfért Johnson több adatához, például a privát mobilszámához is. A BBC is megerősítette, hogy hozzá lehetett férni bárki adataihoz az appon keresztül.

A párt elnézést kért a problémáért. A gondot okozó gombot eltávolították az appból. Brandon Lewis, a párt elnöke vizsgálatot ígért, és mindenkit megnyugtatott, hogy az alkalmazás immár biztonságos.

Ennek ellenére a brit adatvédelmi hatóság érdeklődését is felkeltette az ügy, mert – mint rámutattak – az adatkezelőknek törvényi kötelességük szavatolni a személyes adatok biztonságát. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az új uniós adatvédelmi rendelet értelmében a Konzervatív Pártnak 72 óra áll rendelkezésére, hogy jelezze a hatóságnak, ha olyan adatszivárgás történt, amely mások jogait sértheti.

Az ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányának egyik tagja, Jon Trickett bírálta a konzervatívokat a történtek miatt, és azt fejtegette, hogy hogyan lehet az ország biztonságát a konzervatívokra bízni, ha még egy olyan appot sem tudnak összehozni, amely biztonságban megőrzi mások személyes adatait.

(Fotó: The Guardian)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!