2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Külföld

Úton az izraeli–török barátság?

Izraelnek fel kell oldania a Gázai-övezet tengeri blokádját, ha rendezni akarja kapcsolatát Törökországgal – ezt a török miniszterelnök közölte, miután a zsidó állam bocsánatot kért a kilenc halálos áldozatot követelő 2010-es gázai flottillatámadás miatt.

Múlt hét péntekig szinte nem is léteztek a török–izraeli diplomáciai kapcsolatok, ma már viszont barátkozásról beszélt a zsidó állam elnöke a török sajtónak. „Ezer olyan okot tudok, amiért Törökországnak és Izraelnek barátoknak kell lenniük, és egy olyan okot sem, amiért nem kellene barátoknak lenniük” – mondta Simon Perez izraeli elnök.


Jeruzsálem a múlt héten kért bocsánatot Ankarától a 2010-es gázai tragédia miatt, és kártérítést is ígért a halálos áldozatok miatt. Három évvel ezelőtt az izraeli hadsereg megtámadott egy, a Gázai-övezetbe segélyrakományt szállító flottillát, az akcióban kilenc ember meghalt. Törökország emiatt hazahívta izraeli nagykövetét, a kormányfő pedig véres mészárlásnak nevezte az akciót. 2011-ben Ankara felfüggesztette kereskedelmi és katonai kapcsolatait a zsidó állammal.

Meg kell dolgozni a bizalomért

Bár a török miniszterelnök most elfogadta a bocsánatkérést, szerinte Izraelnek még sokat kell tennie a kölcsönös bizalom helyreállításáért. „Izrael meggyilkolta kilenc állampolgárunkat nemzetközi vizeken. Próbáltak különböző kifogásokat találni, még amerikai és európai közvetítőkkel is próbálkoztak. Azt mondtuk nekik, hogy nem normalizálódik a kapcsolat, ha nem kérnek bocsánatot, nem fizetnek kártérítést és nem oldják fel Palesztina embargóját. Minden török ellenzéki párt gúnyolódott a kormányon, amiért hittük, hogy ez megtörténik. De megtörtént. A telefonhívás egy lépés volt előre. Normalizálódik a viszony, ha teljesítik az ígéretüket” – szögezte le a török miniszterelnök.

Izrael azonban egyelőre nem hajlandó feloldani a palesztinok lakta övezet blokádját. Benjamin Netanjahu elmondása szerint a zsidó állam attól tart, hogy a Hamász palesztin szervezet kihasználná a lehetőséget, és fegyvereket szállítana Gázába.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!