2024. 10. 03. Csütörtök Helga napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Külföld

Unatkoznak az Európai Bizottságban?

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy keresetet indít az Európai Unió Bíróságán Magyarország ellen, mert álláspontja szerint a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény uniós jogot sért - tájékoztatott a brüsszeli végrehajtó testület csütörtökön.

  • Unatkoznak az Európai Bizottságban?

Az egyes tagországok ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat tartalmazó októberi határozatcsomagjának keretében közzétett közleményében a bizottság emlékeztetett arra: már februárban felszólító levelet küldött Magyarországnak, amelyben kifejtette a törvénnyel kapcsolatos aggályait. Mivel a választ nem találta megfelelőnek, az uniós szabályoknak megfelelően májusban indokolással ellátott véleményében ismételte meg az Európai Unió Alapjogi Chartájában, a belső piac alapvető szabadságaiban és az uniós adatvédelmi jogszabályokban foglalt alapvető jogok megsértésével kapcsolatos kifogásait.

Válaszában Magyarország úgy foglalt állást, hogy a szuverenitás védelméről szóló törvény nem sérti az uniós jogot, és a felvetett aggályok megalapozatlanok - írták a brüsszeli közleményben.

A magyar hatóságok válaszának értékelését követően azonban az Európai Bizottság továbbra is fenntartja a megállapított kifogások nem orvosolt többségét. A kifogások az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített számos alapvető jog megsértésével kapcsolatosak, köztük a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, az egyesülés szabadságát, az ügyvédi titoktartáshoz való jogot, valamint az ártatlanság vélelmét és az abból következő önvádra kötelezés tilalmát érintik.

Az Európai Bizottság úgy véli továbbá, hogy a törvény sérti a belső piac számos alapszabadságát, az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvet, a szolgáltatási irányelvet, valamint az uniós adatvédelmi jogszabályokat.

Kifogásolták azt is, hogy a törvény rendkívül széles mérlegelési jogkörrel ruházza fel a Szuverenitásvédelmi Hivatalt az illetékességébe vágó vizsgálatok megkezdése, időtartama, tárgya és célja tekintetében, különösen az adatokhoz való hozzáférés terén, és felhatalmazza arra, hogy beavatkozzon a folyamatokba. A törvény nagymértékű nyilvánosság biztosítását írja elő az egyedi ügyekben lefolytatott vizsgálatok és azok megállapításai számára. Az uniós bizottság véleménye szerint ez az érintett jogalanyokra nézve negatív következményekkel jár és megbélyegző hatást is kiválthat. A hivatal széles hatásköre és tág mérlegelési jogköre számos embert és szervezetet, köztük civil szervezeteket, médiaorgánumokat és újságírókat fog érinteni aránytalan módon - tették hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Lengyel képviselőkkel gyarapodott a Patrióták Európáért EP-frakció

Lengyel képviselőkkel gyarapodott a Patrióták Európáért EP-frakció

Két lengyel politikus, Anna Bryłka és Tomasz Buczek csatlakozott a Patrióták Európáért nevű európai parlamenti frakcióhoz. "A frakciót így már 13 országból, 14 párt és 86 képviselő alkotja" – írta meg a Facebookon Gál Kinga a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke.
A balliberális brüsszeli elit ismét Kínát büntetné + videó

A balliberális brüsszeli elit ismét Kínát büntetné + videó

"A brüsszeli bürokratáknak ez a javaslata az egész európai gazdaság szempontjából rendkívül kockázatos és rendkívül veszélyes. Ráadásul a célba vett ország minden hasonló esetben válaszintézkedésekkel él." Többek között így fogalmazott Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági miniszter.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!