2024. 05. 27. Hétfő Hella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Külföld

Ulf Kristersson: Svédország háború esetén kész atomfegyvert fogadni a területén

Svédország háború esetén kész atomfegyvert fogadni a területén - jelentette ki a svéd miniszterelnök hétfőn.

  • Ulf Kristersson: Svédország háború esetén kész atomfegyvert fogadni a területén

Ulf Kristersson a svéd közrádiónak adott nyilatkozatában azzal indokolta a döntést, hogy háború esetén a helyzettől függően felül kell vizsgálniuk a fegyverek elhelyezésével kapcsolatos álláspontjukat, mert "a demokratikus északi országoknak a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is meg kell tudniuk védeni magukat olyan országok ellen, amelyek nukleáris fegyver bevetésével fenyegetőznek".

Hozzátette: "Svédország fenntartja magának azt a jogot, hogy egyedül döntsön egy ilyen kérdésben".

Kifejtette azt is: "Svédország nemrégiben éppen azért lépett be a NATO-ba, hogy egy ilyen forgatókönyv ne következhessen be a valóságban."

A svéd parlament júniusban fog szavazni az Egyesült Államokkal kötött védelmi együttműködési megállapodásról, amely repülőgépek leszállására, valamint fegyverek és katonai felszerelések elhelyezésére biztosítana engedélyt az amerikai fél számára. Svéd békepárti szervezetek ugyanakkor arra kérték a kormányt, hogy a szerződésbe foglaltassa bele a nukleáris fegyverek tárolásának svéd területre vonatkozó tilalmát. A kormány azt válaszolta, erre azért nincs szükség, mert ebben a kérdésben már konszenzus van az országban, és korábban már a parlament is határozott arról, hogy békeidőben nem lehet nukleáris fegyvereket tárolni svéd földön.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A Hamász felfüggeszti a tűzszüneti tárgyalásokat

A Hamász felfüggeszti a tűzszüneti tárgyalásokat

A Hamász felfüggeszti részvételét az Izraellel közvetetten folytatott tűzszüneti tárgyalásokon a több tucat emberéletet követelő rafahi légicsapás miatt - közölték hétfőn a radikális iszlamisták képviselői a dpa német hírügynökséggel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!