2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Újraindították a nyomozást Svédországban nemi erőszak gyanújával

Újraindították a nyomozást Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen Svédországban nemi erőszak gyanújával - jelentette be hétfőn újságírók előtt a svéd ügyészhelyettes.

  • Újraindították a nyomozást Svédországban nemi erőszak gyanújával

Eva-Marie Persson azt mondta, továbbra is fennáll annak az alapos gyanúja, hogy Assange nemi erőszakot követett el. Hozzátette: a kiadatást - amelynek érdekében európai elfogatóparancsot adnak ki - az után kérik, amint az ausztrál internetes aktivista letöltötte a rá kiszabott börtönbüntetést az Egyesült Királyságban.

Assange-ot május elején egy londoni bíróság 50 hét börtönbüntetésre ítélte, mert megszegte a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit, amikor később nem jelent meg a bíróságon, mert akkor már Ecuador londoni nagykövetségén élt menekültként.

Assange kiadatását korábban már Washington is kérte, az ügyben pedig a végső döntés Sajid Javid brit belügyminisztert illeti meg. Persson ezzel kapcsolatban azt mondta, a svéd vádhatóság tud a másik kiadatási kérelemről, és hozzátette, elképzelhető, hogy végül az Egyesült Államoknak adják ki.

A brit ügyészségi hivatal korábbi vezetője, Nick Vamos a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy vélhetően a svéd kiadatási kérelem előnyt élvez majd a washingtonival szemben.

A svéd ügyészség Assange ellen nemi erőszak gyanúja miatt folytatott nyomozást, de a vizsgálatot 2017 májusában megszüntette, és visszavonta az ellene kiadott nemzetközi körözést is, arra hivatkozva, hogy az akkor az ecuadori követségen élő férfi kézre kerítésére nincs esély.

Assange 2012-ben politikai menedékjogot kapott Ecuador londoni nagykövetségén, ahol 7 évig élt, de idén április 11-én - az ecuadori nagykövet engedélyével - a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épületében őrizetbe vette, miután a latin-amerikai ország megvonta tőle a politikai menedékjogot.

Julian Assange nem a svédországi vádaktól tart, hanem attól, hogy végül kiadják az Egyesült Államoknak. Washington ugyanis az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb számítógépes támadásával vádolja Assange-ot, aki 2010-ben az amerikai kormányzati számítógéprendszerről több százezer titkosított információt - köztük az afganisztáni és az iraki háborúval kapcsolatos dokumentumokat - lopott el és szivárogtatott ki.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!