2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Ottó

Következik:

Híradó 19:00

Külföld

Ujgur vezető: a nemzetközi közösség ismerje el népirtásként Kína tevékenységét!

A Kínában elnyomott ujgur kisebbség egyik vezetője, az Ujgur Világkongresszus elnöke, Dolkum Isza csütörtök este Bécsben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ismerje el népirtásként Kína tevékenységét Hszicsiang-Ujgur autonóm tartományban.

  • Ujgur vezető: a nemzetközi közösség ismerje el népirtásként Kína tevékenységét!

A tisztségviselő a bécsi parlament előtt arról beszélt, hogy Kína el akarja törölni a kisebbséget, kultúráját és vallását.

Szajragul Szaujtbaj aktivista, akit a kínai hatóságok átnevelő táborba zártak, jelezte: az ENSZ emberi jogi főbiztosságának jelentése után azt reméli, hogy a nemzetközi közösség határozottabban lép fel a Peking által elkövetett bűncselekmények ellen.

Dolkum Isza szerint a helyzet az elmúlt öt-hat évben jelentősen romlott, és legalább hárommillió ujgur került átnevelő táborokba. Becslések szerint több mint egymillió ujgur gyermeket választottak el a szüleitől - jegyezte meg. Az ujgur vezető hozzátette: édesanyja is egy átnevelő táborban halt meg.

A tisztségviselő szerint Peking az ujgur kisebbség fizikai megsemmisítésére törekszik. Ennek eszközei egyebek között a sterilizáció, a kényszermunka, valamint a mecsetek és temetők lerombolása. Isza szerint Peking "ideológiai betegségként" tekint az ujgurok által követett muszlim vallásra.

Isza visszafogottnak nevezte az ENSZ napokban közzétett jelentését a kínai jogsértésekről, és cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget, amelynek szavai szerint erkölcsi és jogi kötelessége lépni az ügyben.

Az Iszához hasonlóan jelenleg külföldön élő Szaujtbaj Kína elítélését követelte. Az aktivista több hónapot töltött egy táborban, ahol kínzás és nemi erőszak szemtanúja volt. Meggyőződése, hogy az ujgurok tervezett népirtás áldozatai.

Az ujgur küldöttség csaknem minden osztrák párttal tárgyalt Bécsben. Ausztria felszólította Kínát, hogy óvja a kisebbségek jogait.

Peking következetesen visszautasítja a vádakat, és azt állítja, hogy a táborokban az ott lévők szakképzést kaptak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Rettenetes buszbaleset történt Brazíliában

Rettenetes buszbaleset történt Brazíliában

Kigyulladt egy távolsági autóbusz a délkelet-brazíliai Minas Gerais államban, miután sziklatömb zuhant a járműre, és az összeütközött egy teherautóval. A balesetben legkevesebb 32 ember meghalt - közölték a tűzoltók.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szembenézett a zágrábi iskolai késelővel a horvát miniszter

Szembenézett a zágrábi iskolai késelővel a horvát miniszter

Jól vannak a zágrábi általános iskolában történt késelés áldozatai, mindenki túl van az életveszélyen - mondta Irena Hrstic egészségügyi miniszter szombaton, miután meglátogatta az egy nappal korábban történt halálos kimenetelű tragédia sérültjeit a kórházban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!