A 129. napja fogva tartott két idős férfit stabil egészségi állapotban helikopteren a Tel-Aviv melletti Siba kórházba szállították további kivizsgálásra, ahol már találkoztak családjaikkal. Az IDF szóvivője szerint korábban számos alkalommal készültek elraboltak kimentésére, melybe végtelen órákat fektettek. – Vártuk a végrehajtást lehetővé tevő feltételeket – közölte.
Éjszaka betörtek a túszokat fogva tartó épületbe, és egy perccel később légicsapásokat intéztek a környék katonai célpontjai ellen a hamászosok közötti kapcsolatok felszámolása érdekében. Az akció során sok iszlamista terrorista vesztette életét.
Éjjel egykor nyitottak tüzet a második emeleti lakásra, ahol fogva tartották a Ner Jichák nevű, a Gázai övezet szomszédságában fekvő kibucból elhurcolt két izraelit, s a terrorellenes rendőri kommandó harcosai a kibontakozó tűzharcban, kimentésükig a testükkel védték a két túszt.
A csapatok robbanószerkezettel betörték a titkosszolgálati információk szerint a túszokat őrző ház kapuját. Lőni kezdték őket az épületből és a közeli házakból, s mintegy egy órán át tartó csata kezdődött, hogy az izraeli erők elhagyhassák az épületet, miközben a környékre folyamatosan légicsapásokat mért a légierő. A harcok során egy katona könnyebben megsérült. Az izraeli egységeket és a túszokat később egy előre megbeszélt helyről helikopterrel elszállították.
További 134 túsz van a Gázai övezetben, és mindent megteszünk, hogy visszakapjuk őket – mondta az IDF szóvivője a reggeli sajtótájékoztatóján.
Jichák Hercog államelnök üdvözölte a két túsz kiszabadítását, és megígérte, hogy Izrael addig cselekszik, míg az összes elrabolt haza nem térhet otthonába. A Gázai övezet iszlamista szervezetei több mint 250 embert hurcoltak el az övezetbe az október 7-i terrortámadásban. Közülük 105-en, nők és gyermekek kiszabadultak a november végi ideiglenes tűzszünet idején, cserébe izraeli börtönökben fogva tartott női és 19 év alatti palesztin biztonsági foglyokért, valamint humanitárius segélyekért.
Fotó: MN