2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Külföld

Túlzottdeficit-eljárás indulhat három ország ellen

Túlzottdeficit-eljárást indíthat az Európai Bizottság Franciaország, Olaszország és Belgium ellen. Az eurózóna-tagállamok költségvetéseinek vizsgálatakor ugyanis ezek az országok feleltek meg legkevésbé az uniós szabályozásoknak. A legrosszabb helyzetben Franciaország van, súlyos esetben több milliárd eurós pénzbüntetésre vagy szankciókra is számíthat Párizs. A bizottság márciusig adott haladékot az érintetteknek a büdzsé terveinek kiigazítására.

Egyelőre megmenekült a túlzottdeficit-eljárástól Franciaország, Olaszország és Belgium. Bár az előzetes adatok szerint mindhárom ország költségvetése sérti az uniós szabályokat, az Európai Bizottság márciusra halasztotta a döntést az eljárás megindításáról. A legrosszabb helyzetben épp az unió pénzügyi biztosát adó Franciaország van. Párizs már korábban közölte, hogy idén sem tudja teljesíteni a költségvetési hiány csökkentésére vonatkozó előírásokat. A tervezett hiány jelenleg másfélszerese a megengedettnek.


„Ahogy már említettem, Franciaország költségvetési tervezete nem felel meg a Stabilitási és Növekedési Paktumban foglaltaknak. A cél most az, hogy a hiányt a GDP 3 százalékára csökkentsék. A bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy a határidőt valószínűleg nem fogják betartani, az őszi előrejelzések szerint 2015-re 4,5 százalékos hiányt jósolnak” – mondta Pierre Moscovici pénzügyi biztos, volt francia pénzügyminiszter. Mivel Franciaország már évek óta nem képes teljesíteni kötelezettségeit, szankciókra vagy akár 4 milliárd eurós pénzbüntetésre is számíthat.

A másik két ország esetében a bizottság megengedőbb, mert mint mondták, Róma és Brüsszel már tett lépéseket az elvárások teljesítése érdekében. „Ha az őszi előrejelzéseket nézzük, akkor látjuk, hogy a költségvetés elmarad a tervezettben foglalt minimumtól. Mi azt szeretnénk, hogy Olaszország biztosítsa, hogy megteszi a megfelelő intézkedéseket a középtávú célok eléréséért, hogy elérje a kiegyensúlyozást 2015-re” – tette hozzá a gazdasági és pénzügyi biztos.

A bizottság a 18 eurózóna-tagállam költségvetését vizsgálta, ezek közül hétnél jelezte, hogy nem felelnek meg az uniós előírásoknak. Az értékelésben egyedül Írország hiánycsökkentő intézkedéseit ítélték hatékonynak, Görögországot és Ciprust pedig nem vizsgálták a gazdasági válság miatt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hszi Csin-ping kínai elnök Budapestre látogat + videó

Hszi Csin-ping kínai elnök Budapestre látogat + videó

A Napi aktuális vendége Salát Gergely, sinológus, műfordító, egyetemi oktató és Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője volt, akikkel Velkovics Vilmos a következő témákról beszélgetett: kínai-magyar kétoldalú találkozó, Hszi Csin-ping kínai elnök Budapestre látogat, Húsz éve nem járt Magyarországon kínai elnök.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!