2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Törökország a menekültek átengedésével fenyegette meg Európát

Erről Recep Tayyip Erdogan beszélt. A török elnök azzal indokolta a döntést, hogy egyedül képtelenek viselni az áttelepítés terhét, így nemzetközi, elsősorban uniós segítségre van szükségük.

  • Törökország a menekültek átengedésével fenyegette meg Európát

Törökország visszatelepítene egymillió menekültet Észak-Szíriába, azokra a területekre, amelyeket biztonsági zónának jelölnek ki az Egyesült Államokkal közösen. Erről beszélt a török elnök Ankarában, pártja képviselői előtt. Elmondta, országa eltökélt abban, hogy kialakítsa a biztonsági zónát, így szeptember utolsó hetében akár amerikai segítséggel, akár nélküle, de megkezdi a munkát. Ugyanakkor kiemelte, hogy nemzetközi támogatást vár az emberek hazatelepítéséhez. Mint fogalmazott, eddig ezt nem kapták meg a nemzetközi közösségtől, különösen az Európai Uniótól. Recep Tayyip Erdogan rámutatott, ha a közösség ne lép, akkor felrúgják a 2016-ban kötött megállapodást és átengedik Európa irányába a szír menedékkérőket.

Törökország egy 2016 márciusában kötött megállapodásban azt ígérte az Európai Uniónak, hogy több milliárd eurós segélyért cserébe megfékezi a közösség felé tartó menekültáradatot, és visszafogadja az EU-ba török területről illegálisan bejutott migránsokat. Brüsszel célja az volt, hogy gátat szabjon a balkáni migrációs útvonalon érkező tömegeknek. A magyar határon eközben felépült kerítést követően több balkáni állam is szigorú határvédelmi intézkedéseket vezetett be, ezért 2016-tól radikálisan csökkent a Törökország irányából a szárazföldön keresztül érkező bevándorlók száma.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!