Jó bornak is kell a cégér! Talán ez a mondás járhatott a torockóiak fejében, akik egy hete megszervezték az első turisztikai szezonnyitót a bájos erdélyi faluban.
Torockó a magyarországi turisták egyik legfelkapottabb erdélyi célpontja volt a járvány kitöréséig. A kényszerű leállást, a magyarok elmaradását megszenvedte a főképp turizmusból élő hajdani bányavároska, ahol a tárnákból kinyert nyersvasat ma is vaskenyérnek hívják.
A hazai utazókat tehát visszavárja a csodás földrajzi fekvésű Árpád-kori település. Már csak azért is, mert újabban igencsak megugrott a román látogatók száma.
Ez annak is köszönhető, hogy Torockó idő közben több turisztikai elismerést is bezsebelt, nemrég ráadásul megkapta a nemzetközi FIJET-díjat, vagyis a szakírók Románia elsőszámú turisztikai célpontjának nyilvánították.
Hogy ez az újfajta turistaáradat milyen veszélyeket rejt, azt hűen példázzák a szezonnyitóról született furcsa román tudósítások is. A bukaresti Pro Tv riportjában például egy szó sem esett a falu magyar jellegéről, vagy a magyar népművészetben, történelemben, művelődésben elfoglalt jelentős helyéről.
A színmagyar Torockó pedig 25 évvel ezelőtt először nyerte el romániai szinten az Europa Nostra-díj műemlék-helyreállításért megítélt érem fokozatát. Ehhez a hatalmas elismeréshez ráadásul Belváros-Lipótváros Budapest V. kerülete is tevőlegesen hozzájárult, hiszen 1996-ban indult meg az a testvérvárosi támogatási program, amelynek köszönhetően ma Torockó építészeti szempontból is rabul ejti a látogatót. Még azt is, aki csak mereszti a szemét, és látszólag mit sem fog fel a hely szelleméből.
A példásan felújított, fehérre meszelt jellegzetes torockói házak látták Jókai Mórt, Brassai Sámuelt, az utolsó erdélyi polihisztort és Kriza Jánost is, aki örök nyomott hagyott a magyar kultúra egén néprajzkutatóként, valamint unitárius püspökként is.
Torockó mindemellett nem csak arról híres, hogy a föléje magasodó Székelykő sziklatömbjének köszönhetően itt kétszer kel fel a nap, de szokásai, gasztronómiája, lakáskultúrája és viselete is egyedi, utóbbi a kalotaszegivel egyenrangú. Erről ünnepekkor, fesztiválok idején saját szemünkkel is meggyőződhetünk.
A viseletekről és a bányászati emlékekről ugyanakkor gazdag képet ad a főtéri Néprajzi Múzeum, ahol helytörténeti albumokat is be lehet szerezni.
Forrás: Délmagyarország
