Robert Fico ráadásul egy olyan dokumentumot is bemutatott, amelyet állítása szerint a tüntetések szervezői között terjesztettek, és konkrét cselekvési tervet tartalmaz a szlovákiai állapotok destabilizálásra, és nemzetközi nyomásgyakorlásra a kormány megbuktatásának céljával.
Mindeközben Lengyelországban egy tévéstúdióból kísérték be a parlamenti vizsgálóbizottság meghallgatására a korábbi igazságügyi minisztert, ellenzéki képviselőt. Eredetileg tanúként kívánták meghallgatni, de végül 30 napos letartóztatását kezdeményezték. A politikus a helyszínen várakozó újságíróknak kijelentette: Lengyelországban az erőszak joga uralkodik, amelyet Donald Tusk kormányfő honosít meg.