2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Tüntetések voltak a túszdráma miatt

Jordániában és Japánban is tüntetés volt a szíriai túszdráma miatt. A hozzátartozók azt követelik, hogy az érintett kormányok érjék el az elrabolt japán újságíró és a jordán pilóta szabadon engedését. Az Iszlám Állam terroristái kedd délután 24 óra haladékot adtak.

Túszok fényképeivel tüntettek a politikusok és hozzátartozók Jordániában. Egy jordán repülőgép-pilótát egy japán újságíróval együtt tartanak fogva Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei.

A túszokról kedden adtak közre újabb felvételt. Ebben a japán újságíró azt mondja: 24 órájuk maradt, különben kivégzik őket. A férfi társát, egy másik japán túszt vasárnap öltek meg a fogva tartók, mert nem kaptak 200 millió dollárt. Azóta változtattak a követelésükön, pénz helyett már bebörtönzött terroristatársaik szabadon engedését követelik. „Mindenkinek tudnia kell Jordániában, hogy ha a fiam nem éli túl a fogságot, akkor egész Jordánia túlélése kerül veszélybe, mert az Iszlám Állam onnantól tudni fogja, hogy Jordánia is célpont” – mondta az elrabolt jordán pilóta apja.

Hozzá hasonlóan, Tokióban az elrabolt japán újságíró anyja könyörgött fia kiszabadításáért. „Tisztelt  Sinzó Abe miniszterelnök úr, arra kérem, hogy dolgozzanak a tárgyalások sikerességén a jordán kormánnyal. Én bármit megtennék, hogy a fiamat viszontlássam” – mondta az elrabolt újságíró édesanyja.

A kormányfő azt mondja, a túsz kiszabadításán dolgoznak. „Ez szégyenteljes cselekedet, nagy dühöt érzek most magamban. Elrendeltem Kenji Goto mielőbbi kiszabadítását, ez a legfontosabb célunk” – mondta a miniszterelnök.

A japán külügyminiszter jelenleg is Jordániában van, de a tárgyalásról egyik kormány se mond semmit. Az Iszlám Állam szerint azért akarnak bosszút állni, mert Japán pénzzel, Jordánia pedig katonákkal támogatja az iszlamisták elleni harcot.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!