2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Külföld

Tízezreket kellett kitelepíteni Kaliforniában

Kaliforniában már majdnem 40 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt. 1400 lakóépület semmisült meg. Az állam kormányzója negyedével növelte a tűzoltóság éves költségvetését.

  • Tízezreket kellett kitelepíteni Kaliforniában

Már több mint 1400 lakóépület égett ki. „Először csak a szél kezdett felerősödni, aztán folyamatosan jöttek a lángnyelvek. Olyan volt, mint egy tűztornádó. Pillanatok alatt letarolta a domboldalt és a szomszéd háza teljesen megsemmisült. Nálunk még legalább a falak állnak” - kommentálta egy túlélő.

500 négyzetkilométer terület leégett és 40 ezer embert telepítettek ki. A kaliforniai költségvetésben eredetileg 400 millió dollár volt elkülönítve tűzvédelemre, ezt a kormányzó szerdán 115 millió dollárral megemelte.

„A mi házunk leégett, a szomszéd megúszta, de az ő szomszédjának a háza is leégett. De nem is a tűz volt a legrosszabb, hanem a mindent felperzselő forróság, amitől egyáltalán nem lehetett szabadulni” - mondta egy másik túlélő.

Kaliforniában 3 hete, július elején kezdődött a bozóttűz, több mint 10 ezer tűzoltó dolgozik a helyszínen. Északabbra, Oregon és Washington államban is kisebb bozóttüzek pusztítanak, ezek miatt is több száz embert kellett kitelepíteni.

„A legfontosabb, hogy az emberek bármikor készen álljanak az evakuálásra. A tűz útvonala kiszámíthatatlanul változik, és sokszor gondot okoz, hogy a környékbeli emberek nem szívlelik meg a figyelmeztetést, aztán meglepetésként éri őket, hogy mégis az ő otthonuk felé közelítenek a lángok” – fogalmazott az egyik tűzoltó.

A tűzoltók szerint a lángokat napokon belül képesek lehetnek megfékezni, jelenleg a tűzfészkek kétharmadát tartják az ellenőrzésük alatt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!