2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Timmermans, aki végrehajtaná a Soros-tervet

Több alkalommal is a nemzet-államok ellen kampányolt, és a határ-zárak eltörlését szorgalmazta Frans Timmermans. Az Európai Bizottság első al-elnöke beszélt a bevándorlók, tagországok közötti elosztásáról is.

  • Timmermans, aki végrehajtaná a Soros-tervet

Miután a nemzetközi sajtó megszellőztette, hogy az Európai Bizottság első alelnöke évtizedek óta jó kapcsolatot tart fenn Soros Györggyel, Frans Timmermans nem tagadhatta tovább, hogy ismeri a magyar származású amerikai milliárdost.

Sőt, a holland politikus azt is kénytelen volt elismerni, hogy rendszeresen egyeztet a tőzsdespekulánssal, akit nagyvonalú demokratának tart.

Az elmúlt években a felek közötti privát találkozók egyre gyakoribbá váltak, de részletek nem szivárogtak ki.

A holland politikus 2015-ben, a menekültválság kirobbanásakor arról beszélt, hogy a társadalmak mindenhol sokszínűvé fognak válni. Ehhez pedig a közép-európai országoknak is hozzá kell szokniuk. Timmermans már akkor a kvótákról beszélt. Véleménye szerint szükség van egy „elosztási kulcsra, vészhelyzet esetére, amellyel az uniós tagállamok közösen viselik a terheket”. Még ugyanebben az évben azt mondta, hogy a Strukturális Alapok egy jelentős részét az újonnan Európába érkezett emberek integrációjára kell fordítani.

3 évvel ezelőtt az Európai Bizottság egy sajtóközleményt adott ki. Ebben az állt, hogy Timmermans nemzetközi védelmet biztosítana a bevándorlóknak, és közös erőfeszítésekre sarkallta az országokat annak érdekében, hogy rendezett módon lehessen Európába telepíteni a menekülteket.

Ezt 2018 év végén, az európai szocialisták lisszaboni kongresszusán is megerősítette az EB-alelnök. A portugál fővárosban azt mondta, minden lehetséges módon segítséget kell nyújtani a migránsoknak.

Soros György megbízható embere 2019. februári budapesti látogatása során is azt nyilatkozta, hogy Európában nincs szükség határzárakra. Úgy fogalmazott, "fontos a migráció kérdése, azt azonban nem lehet falakkal és kerítésekkel megoldani".

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!