2024. 06. 19. Szerda Gyárfás napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Teljes a káosz Kamala Harris alelnöki hivatalában

Kamala Harris amerikai alelnök hibát hibára halmoz a hivatalos útjai során, miközben sorra mondanak fel kabinetje tagjai a Politico riportja szerint. Szemle.

  • Teljes a káosz Kamala Harris alelnöki hivatalában

Goromba, megalázó munkakörnyezetnek írják le Kamala Harris amerikai elnök hivatalát jelenlegi és egykori munkatársai a Politico amerikai kiadásában június végén megjelent riportban.

A cikk abból az apropóból született, hogy az alelnök hosszú hezitálást követően végső soron elutazott az amerikai-mexikói határon található El Paso városába, ahol egyre erősödik a dél felől érkező migrációs nyomás. A látogatás azonban nem sikerült valami fényesen, ráadásul Harris kabinetje sem volt a helyzet magaslatán a vizit során, ami – mutat rá a Politico – csak egy az alelnöki csapat válságának számos jele közül.

Mint egy darab szart

A dolog úgy fest, hogy Kamala Harris kabinetfőnöke, a sokat látott, demokrata elköteleződésű Tina Flournoy olyan környezetet teremtett az alelnöki kabinetirodában, hogy lassan már

sem az ott dolgozók, sem Harris korábbi szövetségesei sem mernek előhozakodni ötleteikkel,

mert tartanak Flournoy durva elutasításától. Ráadásul – panaszolják sokan a lapnak – a kabinetfőnök nem is nagyon hajlandó felelősséget vállalni a hibáiért, inkább a csapatot hibáztatja, ha valami rosszul sül el.

Harris hivatalában „úgy kezelik az embert, mint egy darab szart” – panaszolja a Politicónak egy neve elhallgatását kérő forrás. A nyilatkozó munkatárs rendkívül egészségtelennek írja le az alelnöki kabinetben uralkodó hangulatot, ahol gyorsan elszakad a cérna a főnököknél.

Feketék és nők

Az alelnök közeli munkatársai és szövetségesei teljesen máshogy látják a dolgot. A lapnak nyilatkozó tanácsadó szerint tény, hogy sokszor nem habostorta az élet Harris hivatalában, de azért azt sem érdemes elfelejteni, hogy Tina Flournoy nélkül a fekete nőknek biztosan kevesebb lehetőségük lenne ilyen magasra jutniuk a politikában.

A Flournoy oldalán állók azt is hangsúlyozzák a lapnak, hogy a nőknek, és különösen

a fekete nőknek egyébként is nehezebb helytállni vezető pozíciókban.

Mert, mint mondják, a férfiaknál rendben van, sőt, külön erénynek is számíthat, ha keményen kell dolgozni egy munkahelyen, míg a nők esetében azt sugallja, hogy valami nincs rendben a főnökökkel.

Menekülnek a munkatársak

Fekete nők nehézségei ide vagy oda, az világosan látszik, hogy jó néhány munkatárs már nagyon szeretne lelépni Kamala Harris alelnöki kabinetjéből – írja a Politico. A már távozott kollégák közül sokan egyáltalán nem pályakezdők, sokan Barack Obama korábbi elnök munkáját is segítették – és egyáltalán nincs ínyükre az, ami Harris hivatalában zajlik.

Akik ismerik Harrist, azt mondják, ebben semmi újdonság nincs. Az emberek jönnek-mennek a jelenlegi alelnök körül, nem mindenki bírja a gyűrődést. A kabinetfőnök, Tina Flournoy ismerői hasonlóan vélekednek: „Tina erős, intelligens, elhivatott, és erős, intelligens, elhivatott embereket akar látni maga körül” – nyilatkozza a Politicónak Leah Daughtry, aki szintén régi motorosnak számít a demokrata párti háttéremberek között.

Közel sem lelkesedik mindenki Flournoy munkája iránt: a kabinetfőnök korábban Bill Clintonnak is dolgozott, az egykori elnök ismerősei pedig egyre-másra azon kapták magukat, hogy Tina Flournoy ellehetetlenítette találkozóikat a volt elnökkel. Azok,

akik korábban saját vagyonukból támogatták Kamala Harris kampányát, most hasonló elutasítással kénytelenek szembesülni

– és egyre dühösebbek. „Ezek az emberek dollárok százezreit, ha nem millióit költötték a főnökére, és most csak így lekoptatja őket?” – panaszkodik az egyik adományozó a lapnak.

Harris eltűnőben

A támogatók azt is kifogásolják, hogy Kamala Harris nemigen folyik bele a napi politikai ügyekbe. Az persze igaz, hogy elsőéves alelnökként nem kell minden kérdésben, mindenáron kivillantania a foga fehérjét Harrisnek, de – legalábbis az adományozók szerint – most már nem ártana mutatnia valamit. „Harminc éve jelen van a közéletben. Baszki, nem lehet csak így, hirtelen elnémulni” – mondja a Politicónak Harris egyik korábbi bizalmasa.

A lap szerint az alelnök hallgatása – vagy éppen félresikerült hivatalos útjai – arra enged következtetni, hogy valami nagyon nincs rendben az alelnöki hivatalban. Harris

korábbi munkatársai kaotikusként jellemzik a Kamala Harris körüli munkakörnyezetet,

az alelnököt pedig gyakran kiszámíthatatlannak, kiismerhetetlennek tartják.

A káoszt az is okozhatja, hogy annak ellenére, hogy a Fehér Ház igyekszik azt a benyomást kelteni, hogy jól összeszokott csapat segíti mind az elnököt, mind az alelnököt, Harris valójában alig ismeri az embereit, a hivatalában pedig nagy a fluktuáció. A Politico arra mutat rá, hogy amikor Harris képbe került, mint lehetséges alelnök, akkor Joe Biden bizalmasaiból válogatták össze a csapatát. Ez megelőzte ugyan, hogy további szivárogtatások és nyilvánosságra kerülő belső konfliktusok rontsák Harris esélyeit – mint ahogy az a saját elnökjelölti kampányában elő-előfordult –, de hosszú távon működésképtelennek bizonyult, mert a csapat és az alelnök nem csiszolódott össze.

Csak a határra ne!

És persze Kamala Harris sem tökéletes. Alelnökként az ő feladata lett kezdeni valamit a Dél-Amerika felől folyamatosan érkező bevándorlók kérdésével, ami miatt természetesen egyből a konzervatív kritikák kereszttüzébe került. Harris kabinetje minden tőle telhetőt megtett, hogy az alelnöknek ne kelljen ellátogatnia a déli határra, ahol a helyzet valóban elég elkeserítő. Harris ehelyett elrepült Guatemalába és Mexikóba, ahonnan sok bevándorló érkezik az Egyesült Államokba, hátha így elkerülhető a látogatás a határnál.

Ezek a vizitek sem mentek zökkenőmentesen – Kamala Harris kínjában például azt válaszolta egy riporteri kérdésre, hogy

azért nem megy el a déli határra, mert még Európában sem volt,

ami a tengerentúlon sem tűnt valami meggyőző érvelésnek.

A Politico szerint az El Pasóban tett látogatás sem sikerült sokkal jobban. Bár a Harris-kabinet váltig állította, hogy az alelnök nem a folyamatos konzervatív kritika miatt utazott a texasi városba, de még támogatói is azt mondják, hogy az egykori ügyész és szenátor kétségbeesetten szeretett volna túlesni már ezen a dolgon, és ez meg is látszott rajta.

A lap szerint a nagy nehezen tető alá hozott texasi vizitet a kapkodás jellemezte. Szimbolikus – írja a Politico –, hogy az eseményt záró sajtótájékoztatót is olyan szerencsétlenül szervezték meg, hogy alig lehetett érteni valamit abból, amit Harris mond, mert a háttérben várakozó kormányzati repülőgép hajtóműzaja túlharsogta az egész sajtókonferenciát.

Fotó: ALEX EDELMAN / AFP

Mandiner

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk – Orbán Viktor: Brüsszelben semmibe vették az európai emberek akaratát + videó

Vezércikk – Orbán Viktor: Brüsszelben semmibe vették az európai emberek akaratát + videó

Gyors helyzetjelentést adott ma Orbán Viktor Brüsszelből, amiből az derül ki, hogy arrafelé nem nagyon értenek a szép szóból. A miniszterelnök szerint ugyanis semmibe vették az európai emberek akaratát, és a baloldallal és a liberálisokkal összeállt Néppárt leosztotta az EU vezető pozícióit. Minderről a Vezércikk vendégei, Boros Bánk Levente, Bencsik András és Szabó László is elmondják a véleményüket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra

Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán Viktor miniszterelnök.
Az Európai Néppárthoz csatlakozhatnak Magyar Péterék + videó

Az Európai Néppárthoz csatlakozhatnak Magyar Péterék + videó

Ma kiderülhet, hogy Magyar Péterék csatlakoznak-e az Európai Néppárthoz. A politikus emellett azt is bejelentheti, hogy végül felveszi-e az EP mandátumát. Bár korábban többször hangoztatta, hogy nem megy ki az Európai Parlamentbe, de végül ezt megszavaztatta követőivel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!