2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Szombaton 43 ezer új fertőzöttet regisztráltak Olaszországban

Nehezen viselik a bezártságot a franciák is. Hiába van tavaszi szünet, üresek a párizsi utcák. Franciaországban harmadik alkalommal vezettek be országos zárlatot, mivel rendkívül magas a koronavírusos betegek száma az országban. Az oltástól várják a helyzet javulását Olaszországban is.

  • Szombaton 43 ezer új fertőzöttet regisztráltak Olaszországban

Az intenzív osztályok továbbra is túlterheltek, Franciaországban ezen a héten meghaladhatja a 100 ezret a halálos áldozatok száma. Az egészségügyi miniszter szerint vannak jelei annak, hogy a bezárások hatására javul a járványhelyzet, de a korlátozásokat még több hétig fent kell tartani.

,,Az egészségügyi helyzet egyre rontja az emberek morálját. Az a benyomásom, hogy a szabályokat általában mindenki betartja. Az emberek kissé feladták, beletörődtek a helyzetbe. Reméljük, hogy az oltási kampány működik és ez egy kicsit visszaadhatja nekünk a szabadságot ezen a nyáron, mert az embereknek szüksége van rá.’’ – nyilatkozta ez a Párizsban élő tanár.

Az oltástól várják a helyzet javulását Olaszországban is. Róma szabad kezet adott a tartományoknak az oltási kampányok lebonyolításában, emiatt sok régióban kissé kaotikus helyzet alakult ki. Olaszország sok más európai országgal ellentétben az aktív korúak oltását részesíti előnyben. Ez viszont nagy felháborodást keltett a 70 év felettiek körében, mivel a tavalyi évben a dél-európai országban ezt a korosztály érintette a leginkább a koronavírus. És sokan hiába regisztráltak, még mindig nem kapták meg a vakcinát. Mario Draghi kormányfő arra szólított fel, hogy állítsák le a fiatalok oltását és koncentráljanak az idősek védelmére. Olaszországban eddig a lakosság 16 százalékát oltották be, a tervek szerint szeptemberre érhetik el a 80 százalékos védettséget.

Szombaton 43 ezer új fertőzöttet regisztráltak.

 

HírTv

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!