2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Szijjártó Péter: Magyarországnak szüksége van a legfejlettebb technológiák behozatalára

A teljes foglalkoztatás megteremtése után Magyarországnak a legfejlettebb technológiák behozatalára van szüksége, Budapest érdekelt a minél szabadabb globális kereskedelemben, és abban, hogy kínai vállalatok befektessenek az országban - fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, felszólalva az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben.

  • Szijjártó Péter: Magyarországnak szüksége van a legfejlettebb technológiák behozatalára

Elmondta, Magyarország és Kína kapcsolatai sosem voltak olyan jók, mint most, és ennek súlyt ad az, hogy idén van a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok megteremtésének hetvenedik évfordulója. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte el 1949-ben a Kínai Népköztársaságot.

Szijjártó Péter arról beszélt, hogy Magyarország jellegzetes ország a közép-európai térségben, kicsi és nagyon nyitott a gazdasága, amelyet erősen befolyásolnak külső tényezők, például a külső befektetői környezet és az export. A magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik: "a Magyarországon készült" korszakát felváltja a "Magyarországon feltalált" korszaka. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon teljes a foglalkoztatás, ezért ma már nem az a legfőbb kérdés, hogy képes-e nagy számban új munkahelyeket teremteni, hanem az, hogy képes-e növelni a fejlett technológiák piaci részesedését.

"A magyar gazdaságnak ezért valóban szüksége van arra, hogy a legfejlettebb technológiák érkezzenek az országba" - mondta Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta, hogy véget ért az a korszak, amikor a beruházások nyugatról keletre tartottak olcsó munkaerőt keresve, a világgazdasági változások iramát ma már legalább annyira diktálja a Kelet, mint a Nyugat. Magyarország ezért érdekelt a keleti nyitásban, abban, hogy a kínai vállalatok befektessenek Magyarországon, és hozzák az országba a legújabb technológiákat. Ehhez Magyarország meglehetősen vonzó környezetet teremt, a legalacsonyabb adókat veti ki az Európai Unió országai közül, a társasági adó például egyszámjegyű, 9 százalékos, és rugalmasak a munkaügyi törvények is - közölte.

"Tekintettel arra, hogy Magyarország rendkívüli erőfeszítéseket tett a gazdaság versenyképességének növelésére, nincs mitől félnie, és teljes mértékben érdekelt a globális szabadkereskedelem megteremtésében. Ezért mindenféle akadályok, korlátozások és szankciók ellen vagyunk. Számunkra annál jobb, minél szabadabb a globális kereskedelem" - szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy Magyarország ezért támogatja az Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezést is, amely - mint fogalmazott - megfelelő választ ad az új gazdasági korszak kihívásaira.

Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország büszke arra, hogy az európai uniós országok közül elsőként írta alá az Egy övezet, egy út kezdeményezésről szóló szándéknyilatkozatot.

A kezdeményezés sikere összhangban van Magyarország nemzeti érdekeivel és nemzeti stratégiájával, amelyet a keleti nyitás politikájának hívnak - mondta Szijjártó Péter. Rámutatott arra, hogy Magyarország az évtized elején fogalmazta meg ezt a stratégiát, amikor tudatosult benne, hogy a növekedés a jövőben "keletről fog érkezni". Az volt a célja, hogy kereskedelmi partnerré és Kína befektetési célországává váljon Közép-Európában.

Szijjártó Péter szerint a stratégia sikerét mutatja, hogy Kína jelenleg Magyarország legnagyobb unión kívüli kereskedelmi partnere: tavaly a kereskedelmi forgalom rekordértékű, 8,7 milliárd dollár volt, a kínai cégek magyarországi befektetései pedig meghaladták a 4,2 milliárd dollárt.

Szijjártó Péter pekingi látogatása alkalmával a két ország megállapodást írta alá, amely a jelenlegi kereskedelmi tendenciákhoz igazodva elhárítja az akadályokat a gazdasági együttműködés előtt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!