2023. 11. 30. Csütörtök András, Andor napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Nagyapám Horthy Miklós 03:00

Külföld

Szijjártó Péter köszönetet mondott a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt politikusainak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden köszönetet mondott a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt politikusainak, amiért hosszú évek szétszabdaltsága után végre egységes magyar politikai erő jött létre a felvidéki közösség képviseletére.

  • Szijjártó Péter köszönetet mondott a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt politikusainak

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szövetség elnökével, Forró Krisztiánnal közös borsi sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy Magyarországnak érdeke a jó együttműködés, a jó kapcsolat Szlovákiával, s ezen a területen a kormány összekötő kapocsként és erőforrásként tekint a felvidéki magyarságra.

"Minél erősebb ez az erőforrás, magyarul, ha van parlamenti képviselete, annál nagyobb hozzájárulást is tud adni a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez" - jelentette ki.

"Hosszú évekig küzdöttünk a Felvidéken is a szétszabdaltsággal, amelynek politikai lenyomata is volt több párt képében. Mára azonban sikerült elérnünk azt, hogy a magyarok, a magyar erő, az egy pártban koncentrálódik" - tette hozzá.

Szijjártó Péter ezért köszönetét fejezte ki az Összefogásból, a Magyar Közösség Pártjából (MKP) és a Most-Hídból a Szövetségbe igazoló és ott maradó politikusoknak, hogy

"a magyarság érdekét tartják, tartották szem előtt, ami nyilvánvalóan sok esetben okoz talán még személyes lemondást is".

"De akik most itt vannak, nekik az erejük épp abban áll, hogy kellő sorrendet tudtak felállítani a magyar közösség érdeke és a saját személyes érdekeik vagy büszkeségük között" - fogalmazott.

"Úgyhogy sok sikert kívánok nektek szombatra, és egészen biztosak lehettek abban, hogy mi is nagyon fogunk izgulni, szurkolni fogunk az egész nap folyamán, és várjuk a jó híreket" - közölte.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Daniel Freund Orbán Viktorral kel és fekszik + videó

Vezércikk: Daniel Freund Orbán Viktorral kel és fekszik + videó

A bukott baloldali miniszterelnök-jelölt legújabb Facebook-bejegyzése arra utal, hogy Brüsszelben kiadták az ukázt: Soros kitartottjai, egyesüljetek! Márki-Zay Péter most azzal büszkélkedett a Facebook oldalán, hogy Daniel Freunddal, Magyarország "nagy barátjával" találkozott. A hírre a Vezércikk vendégei is reagáltak.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Karácsonyi vásárban gyilkolt volna egy 15 éves fiú

Karácsonyi vásárban gyilkolt volna egy 15 éves fiú

Őrizetbe vettek egy 15 éves fiút Nyugat-Németországban, aki a gyanú szerint terrortámadásra készült egy karácsonyi vásáron - közölték szerdán a német hatóságok. Az ország keleti felében hasonló gyanúval egy 16 éves fiatalt fogtak el.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!