2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Külföld

Szerzeteseket tartottak fogva fegyveresek Bécsben

5 szerzetes megsérült, köztük többen súlyosan egy csütörtöki bécsi rablásban. Két fegyveres betört egy kolostor-templomba, az ott lévő szerzeteseket pedig 3-4 órán keresztül fogva tartotta. A hatóságok kizárták a terrorcselekmény lehetőségét.

  • Szerzeteseket tartottak fogva fegyveresek Bécsben

Hajtóvadászat indult két fegyveres ellen, akik csütörtökön délután betörtek Bécsben egy katolikus templomba, megtámadták és túszul ejtették a bent lévő szerzeteseket. A rendőrség szerint nem terrorcselekményről van szó, a betörők pénzt és értéktárgyakat követeltek.

„A pontos indíték továbbra sem világos, de úgy gondolom, kizárhatjuk a terrorizmus lehetőségét. Sokfajta indíték lehet, rablás, erőszakos cselekmény, bosszú” – mondta Harald Soros rendőrségi szóvivő.

A hatóságok jelentése szerint öten sérültek meg, mindegyikük 60 év körüli férfi. Az osztrák helyi sajtó szerint az elkövetők a betöréskor egy szerzetest találtak, akit földre kényszerítettek megrugdostak és a feltételezések szerint vascsővel is ütöttek, az atya súlyos fejsérüléseket szenvedett. Ezután érkezett a rend több tagja a templomba, akiket hasonlóan bántalmaztak a támadók, majd megkötözték a szervezeteseket és bekötött szájjal otthagyták őket.

A Kronen Zeitung című osztrák napilap szerint a templomban lövöldözés is volt. A helyszínre a különleges egységek alakulatai is kivonultak, a tetteseket azóta is keresik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!