2024. 07. 15. Hétfő Henrik, Roland napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország nemcsak elkötelezett, de kifejezetten jól is teljesít a szövetségesek között

A NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait - jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után Washingtonban.

  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország nemcsak elkötelezett, de kifejezetten jól is teljesít a szövetségesek között

A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki azt mondta, az idén 75 éves védelmi szervezetnek minden korábbinál több és jelentősebb biztonsági kihívással kell szembenéznie.

Az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus globális biztonsági feszültséget okoz, amelynek hatását egyaránt megérzik a tagországok és a szövetség egésze - tette hozzá. Megítélése szerint ebben a helyzetben a csúcstalálkozó általános célja a transzatlanti egység megerősítése.

Beszámolt arról, hogy a tárgyalások Ukrajna támogatása, a kollektív védelem megfelelő demonstrálása, valamint a csendes-óceáni partnerországokkal és az Európai Unióval folytatott együttműködés körül körvonalazódtak. Azt mondta, hogy a szövetségesek megerősítik elköteleződésüket Ukrajna támogatása mellett.

A miniszter úgy látja, hogy ezek az erőfeszítések sok esetben éppen a háború meghosszabbításának lehetőségét hordozzák magukban. Az ukrajnai koordinációs szerepvállalás, valamint a többéves pénzügyi kötelezettségvállalás egyre jobban bevonja a NATO-t a konfliktusba.

Magyarország ebben az eszkalációhoz vezető folyamatban nem vesz részt, és - ahogy Orbán Viktor miniszterelnök megállapodott a NATO jelenlegi és következő főtitkárával - sem pénzt, sem katonát nem ad ezekhez a kezdeményezésekhez - hangsúlyozta. Hozzátette: Magyarország cserébe nem akadályozza meg, hogy a többi szövetséges véghez vigye ilyen irányú szándékait.

A miniszter kifejtette, a NATO 75 éve azért jött létre, hogy megvédje közösségét. Az ehhez szükséges erőt azonban a szövetségesek saját nemzeti haderői adják, ezért kiemelten fontos ezek erősítése és fejlesztése.

Úgy folytatta: Magyarország a meghatározott, GDP-arányosan 2 százalékos védelmi költési szintet már korábban elérte, és ezen belül, a fejlesztésre fordított összegek tekintetében is kiemelkedő, második helyen áll a szövetségesek között, "így elmondható, hogy Magyarország nemcsak elkötelezett, de kifejezetten jól is teljesít".

A magyar katonák jelen vannak a NATO műveleteiben, és kiveszik a részüket a szövetség megerősítő intézkedéseiből is. Így hozzájárulnak a koszovói, az iraki, valamint a balti országok légtérvédelmét rotációs alapon ellátó missziókhoz, illetve Magyarországon van egy a NATO parancsnoki rendszerébe illeszkedő többnemzeti hadosztály-parancsnokság és egy többnemzeti szárazföldi harccsoport is - sorolta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte a magyar gazdaság egyik új és egyre erősödő elemének számító védelmi ipart is, amely értékelése szerint a képességfejlesztéshez kapcsolódóan szintén nagyobb hangsúlyt kap a NATO-ban. A növekvő számú védelmi beruházás és a védelmi innováció több szegmensében elért sikereinek köszönhetően Magyarország akár nemzetközi szinten is jelentős szerepet tölthet be ezen a területen - hangoztatta a honvédelmi miniszter.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

III. Károly király üzent Gareth Southgate-nek

III. Károly király üzent Gareth Southgate-nek

A brit uralkodó szerint Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és stábja annak ellenére is emelt fővel térhet haza a németországi Európa-bajnokságról, hogy a csapat a vasárnap esti berlini döntőben 2-1 arányban vereséget szenvedett Spanyolországtól.
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok

Spanyolország negyedszer Európa-bajnok

A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!