2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Külföld

Szakadatlan a feltételezett gülenisták ellen irányuló tisztogatás

Elfogatóparancsot adtak ki kedden Törökország-szerte 130 ember, köztük 34 aktív szolgálatos katona és 96 civil ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentették török hírügynökségek.

  • Szakadatlan a feltételezett gülenisták ellen irányuló tisztogatás

A hatóságok a beszámoló szerint a gülenista kötődéséről elhíresült Kaynak Holdinggal kapcsolatos nyomozás keretében bukkantak a 96 civil érintett nyomára. A civilek közül 55-öt már előállított a rendőrség.

A török vezetés az 1999 óta Amerikában élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a 2016-os hatalomátvételi kísérletért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez.

Ankara szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami- és a magánszférába, egyebek mellett a haderőbe, és Gülen ebben a folyamatban a saját vállalkozásaira, iskoláira támaszkodott.

A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés 2016 júliusa óta szakadatlan. A fegyveres erőknél több mint 8500 embert menesztettek tisztségéből, köztük 150 tábornokot, összesen pedig csaknem 220 ezer embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Közülük mintegy 17 ezer embert már elítéltek, nagyjából 14 ezren pedig még továbbra is előzetes letartóztatásban ülnek.

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak az összeesküvőket sújtják, hanem a mozgalom tagjait és Gülen támogatóit is, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török kormányzatot.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!