2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Külföld

Román kormányalakítás - Minden párt saját kormányfőjelöltjének kért megbízást

Valamennyi román párt, amely parlamenti képviselethez jutott a december 6-i választásokon, saját miniszterelnök-jelöltjének kért kormányalakítási megbízást Klaus Iohannis államfőtől a hétfői konzultáción.

  • Román kormányalakítás - Minden párt saját kormányfőjelöltjének kért megbízást

A választásokat megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) Alexandru Rafila orvosprofesszort javasolta a miniszterelnöki posztra és - koalíciós partnerek híján - nemzeti egységkormányt javasolt.

Marcel Ciolacu, a PSD elnöke elmondta: a jobboldali államfő gratulált a PSD választási győzelméhez, és "tisztességes ajánlatnak" nevezte a - koronavírus-járvány idején reflektorfénybe került, Romániát az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) képviselő - mikrobiológus Rafila jelölését. A pártelnök azzal érvelt a nemzeti egységkormány mellett, hogy az egészségügyi és politikai válság közepette a megalakítandó kormánynak széles parlamenti támogatásra van szüksége, a miniszterelnököt pedig szerinte a legnagyobb frakcióval rendelkező PSD-nek kell jelölnie.

Az államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az USR-PLUS szövetség múlt héten kifejezte készségét, hogy - a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt - egy jobbközép kormánytöbbséget alakít, koalíciós tárgyalásaik elakadása után azonban hétfőn a PNL Florin Citu pénzügyminiszter, az USR-PLUS pedig Dacian Ciolos EP-képviselő számára kért kormányalakítási megbízást.

Ludovic Orban PNL-elnök elmondta: pártja jobbközép kormányt akar, amely képes fejlődési pályára állítani az országot. Megerősítette: pártja mind a miniszterelnöki tisztségre, mind a képviselőház elnöki tisztségére igényt tart. A két poszt valamelyikét az USR-PLUS is meg akarja kapni. Az USR-PLUS azért kérte hétfőn Ciolos számára a kormányfői posztot, mert a PNL elzárkózott attól, hogy a szövetség másik társelnöke, Dan Barna legyen a képviselőház elnöke.

A konzultáció után Barna és Ciolos elmondta: továbbra is derűlátóak a tekintetben, hogy Romániában stabil jobbközép kormány alakul "nem hat hónapra, hanem négy évre", a koalíciós megállapodás azonban szerintük csak bizalomra és egyensúlyra épülhet.

"Az nem egyensúly, ha az egyik koalíciós partner minden tisztséget elvisz, a többinek csak maradék jut" - érveltek.

A pártelnökök nyilatkozataiból az is kiderült: a PNL nem támogat olyan kormányt, amelyben a PSD is részt vesz, a PSD pedig nem hajlandó egy kisebbségi PNL-kormányt megszavazni.

A bukaresti parlamentbe újonnan bejutott, nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) küldöttsége elkésett a konzultációról, megvárakoztatva a - pontosságára mindig érzékeny - államfőt. George Simion, az AUR társelnöke jelezte: pártja nyitott a párbeszédre, de sem a jobb-, sem a baloldali pártokkal nem hajlandó koalícióra lépni. Az AUR Calin Georgescu fenntartható fejlődési szakembert javasolta kormányfőnek.

A kormányalakítási konzultációk során Klaus Iohannis államfő hétfő délután az RMDSZ küldöttségét, majd a képviselőház 17 tagú kisebbségi frakciójának küldöttségét fogadja.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra

Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán Viktor miniszterelnök.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az Európai Néppárthoz csatlakozhatnak Magyar Péterék + videó

Az Európai Néppárthoz csatlakozhatnak Magyar Péterék + videó

Ma kiderülhet, hogy Magyar Péterék csatlakoznak-e az Európai Néppárthoz. A politikus emellett azt is bejelentheti, hogy végül felveszi-e az EP mandátumát. Bár korábban többször hangoztatta, hogy nem megy ki az Európai Parlamentbe, de végül ezt megszavaztatta követőivel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!