2020. augusztus 4.,
kedd, Domonkos, Dominika napja

Róháni: Irán kész együttműködni, ha a többi fél is teljesíti kötelezettségeit

MTI

2020. február 3., hétfő 18:30

Irán kész együttműködni az Európai Unióval a 2015-ös többhatalmi atomalku megmentéséért - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök hétfőn, Josep Borrell-lel, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével tartott megbeszélései során Teheránban - jelentette ISNA félhivatalos iráni hírügynökség.

Róháni ugyanakkor leszögezte azt is, hogy az iráni fél együttműködése akkor lehetséges, ha a többi aláíró is betartja kötelezettségeit.

Borrell hétfőn találkozott Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel is, akivel elsősorban a Perzsa(arab)-öbölben tapasztalható feszültség csökkentéséről és a Washingtonban kidolgozott izraeli-palesztin rendezési tervről folytatott megbeszéléseket. Az ISNA az iráni külügyminisztérium közleményére hivatkozva hozzátette, hogy Zaríf és Borrell áttekintették Szíria, Jemen és Irak ügyét is.

Abbász Muszavi iráni külügyi szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: reméli, hogy a látogatás hatására Brüsszel nagyobb megértést tanúsít majd Irán helyzetével kapcsolatban, és jóindulatát "kézzelfogható intézkedéseken keresztül" is kifejezi.

Az atomalkut, amely az iráni nukleáris programot volt hivatott kordában tartani a szankciók feloldásáért cserébe, Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában egyoldalúan felmondta. Washington a felfüggesztett büntető intézkedéseket is újra életbe léptette. Ezt követően Irán is fokozatosan felhagyott a megállapodásban vállalt kötelezettségei teljesítésével.

Borrell januárban Brüsszelben már találkozott Zaríffal az európai külügyminiszterek iráni-amerikai válságról folytatott tanácskozásán. A főképviselő ekkor leszögezte: az atomalkunak jelenleg nincs alternatívája, és elmondta, hogy véleménye szerint a többoldalú megállapodásnak köszönhető az, hogy Iránnak nincs atomfegyvere.

MTI

x
Rendkívüli hír