2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Külföld

Repülőgépekkel telepítik haza az uniós állampolgárokat a kínai Vuhanból

4-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Franciaországban. A negyedik beteg egy 80 éves kínai turista, akit válságos állapotban kezelnek egy párizsi kórházban. Már Németországban is 4 embernél mutatták ki a súlyos légzőszervi panaszokkal járó betegséget. Mindannyian ugyanannál a vállalatnál dolgoznak. Az első beteg is ott fertőződött meg, egy kínai kolléganőjétől kapta el a kórt. A koronavírus egyre gyorsabb terjedése miatt repülőgépekkel telepítik haza az uniós állampolgárokat a kínai Vuhanból.

  • Repülőgépekkel telepítik haza az uniós állampolgárokat a kínai Vuhanból

Közben Kínában már 132-re emelkedett a halálos áldozatok száma és csaknem 6 ezren fertőződtek meg.

Malajziában - az ország egészségügyi minisztériumának közlése szerint - négyről hétre nőtt a fertőzöttek száma, mindannyian kínai állampolgárok.

Hszi: a járvány elleni küzdelem még mindig összetett, embert próbáló feladat

A Közép-Kínából induló, új koronavírus-járvány elleni küzdelem még mindig összetett és embert próbáló feladat - fogalmazott Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán, amikor a Központi Katonai Bizottság elnökeként utasításokat adott a hadseregnek.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint az elnök hangsúlyozta: a hadseregnek, az egészségügyi dolgozóknak és a kutatóknak mind aktívan ki kell venniük a részüket a járvány terjedése elleni küzdelemből.

A szerdán közölt adatok szerint Kínában a fertőzöttek száma kedd éjfélig elérte az 5974-et, ezzel pedig meghaladta a 2002-2003-ban az ország déli részén mintegy hat hónapig tartó SARS járvány összes fertőzöttjének számát, ami 5327 volt. A SARS mindazonáltal Kína szárazföldi részén 349 ember halálát okozta, míg az új koronavírus halálos áldozatainak száma kedd éjfélig 132-re emelkedett.

Csung Nan-san szakértő, akit Kínában a SARS elleni küzdelem egyik kulcsembereként ismernek, kedden a Hszinhuának adott interjújában elmondta: a betegség halálozási arányának csökkenésére számít, és a járvány terjedésének tetőzését 7-10 napon belülre jósolta a szigorú óvintézkedések betartása mellett.

Gabriel Leung, a Hongkongi Egyetem Orvostudományi Karának dékánja azonban kollégáival együtt április-májusra valószínűsítette a járvány tetőzését a kínai nagyvárosokban. A hongkongi szakértők szerint ezt követően június-júliusra várható az új fertőzések számának csökkenése Kína-szerte - olvasható a South China Morning Post hongkongi lap internetes oldalán.

Karantén alá helyezték a kínai női labdarúgó-válogatottat Ausztráliában

Karantén alá helyezték Kína női labdarúgó-válogatottjának tagjait szerdán az ausztráliai Brisbane város egyik szállodájában az új típusú koronavírus okozta járvány miatt.

Az intézkedésről elővigyázatosságból határoztak, a csapat egyetlen tagján sem mutatkoztak a megbetegedés tünetei.

A kínai válogatott olimpiai selejtező meccsre érkezett Ausztráliába.

Jeannette Young, Queensland állam egészségügyi hatóságának vezetője elmondta: a kínai játékosok, illetve a kínai konzulátus munkatársai is készségesen együttműködnek az ausztrál hatóságokkal.

Lázas pilótát vittek kórházba a budapesti repülőtérről

Itthon a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről mentő vitte kórházba az egyik Kínából érkező gép elsőtisztjét. A Magyar Hangnak a Budapest Airport kommunikációs osztálya azt mondta: a Sanghaiból érkező járat személyzete előzetesen jelentette, hogy az elsőtiszt lázas. A tisztet leszálláskor már a helyszínen orvos várta és azonnal megvizsgálta, de koronavírus gyanúja nem merült fel. A férfit további megfigyelésre a Szent László Kórházba vitték, a gépet pedig fertőtlenítették. Az utasok ezután elhagyhatták a repülőgépet.

Olimpiai kvalifikációs versenyek helyszíne változott

A sportra is komoly hatással van a kínai koronavírus terjedése, az ázsiai országban több jelentős nemzetközi sporteseményt töröltek, illetve olimpiai kvalifikációs versenyeket más országba helyeztek át.

Kína női labdarúgásban és kosárlabdában, valamint férfi és női ökölvívásban rendezett volna kvótaszerző viadalokat a közeljövőben. A futballtornának Ausztrália, a kosárlabdának pedig Szerbia az új házigazdája, míg a kontinentális bokszviadalt Jordánia rendezheti majd meg márciusban.

Az új vírus "áldozata" lett Kína női gyeplabdacsapatának Belgium elleni két mérkőzése és erősen kérdéses, hogy az ázsiai gárda március közepén tudja-e fogadni Ausztrália legjobbjait. A nemzetközi sportági szövetség bejelentése szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatását követték, amikor a meccsek törléséről döntöttek.

Friss hír, hogy törölték a február közepére kiírt első kínai futamokat az alpesisí-világkupában - Jancsingban két férfi lesikló-viadalra került volna sor a 2022-es pekingi téli olimpia első sportági próbaversenyeként.

Szintén kérdések merültek fel a március 13. és 15. között esedékes fedettpályás atlétikai-világbajnoksággal kapcsolatban, amelynek Nancsing a házigazdája.

Közben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelezte, hogy folyamatosan egyeztet a WHO-val és saját szakértőivel is a koronavírusról. A bizottság illetékese a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy a tokiói olimpia biztonságos lebonyolításának elengedhetetlen része a fertőző betegségek elleni szükséges intézkedések meghozatala.

Kínában kedd estig 132-en haltak meg a koronavírus-járvány miatt, a bizonyítottan a koronavírustól fertőzöttek száma pedig már csaknem hatezer.

Törökország kezdeményezte Vuhanban rekedt állampolgárai hazaszállítását

Törökország kezdeményezte a kínai hatóságoknál annak a 32 török állampolgárnak és családjuknak a hazaszállítását, aki az új koronavírus-járvány megfékezése érdekében lezárt, kelet-kínai Vuhan városában él - nyilatkozott szerdán Emin Önen, Törökország pekingi nagykövete az NTV török hírtelevíziónak.

Kiemelte: az érintettek jó egészségi állapotban vannak, nem mutatták ki náluk a vírust. Közölte, hogy mentő- vagy hasonló felszereltségű repülőgéppel a legrövidebb időn belül evakuálják a családokat, és otthon karanténba helyezik.

Önen azt is elmondta, hogy Vuhanban mintegy 100, egész Kínában pedig tudomásuk szerint nagyjából 6 ezer török állampolgár él.

A kínai egészségügyi hatóság legutóbbi híradása szerint egy nap alatt további 25 beteg halt meg, így kedd estére 132-re emelkedett Kínában a tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt elhunytak száma.

A bizonyítottan a kórokozó által fertőzöttek száma megközelítette a 6 ezret, a gyanús eseteké pedig a 10 ezret.

A törökországi repülőtereken hőkamerákkal vizsgálnak át minden, Kínából érkező utast.

Oroszországban kivizsgálják az összes Kínából hazatérő turistát

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében megkezdte a Kínából hazatérő összes orosz turista kivizsgálását a repülőtereken az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) - közölte szerdán az Interfax hírügynökség.

A kedden beindított szűrés keretében mindenkit kötelezően elkülönítenek, akinél a heveny légúti fertőzés tüneteit észlelik a repülőtéren vagy a visszatérést követő 14 nap alatt. A Roszpotrebnadzor regionális szerveit diagnosztikai tesztrendszerekkel látták el, és minden határátkelőhelyen hődetektoros dupla ellenőrzésnek vetik alá a veszélyeztetett területekről érkezőket.

Heveny légúti fertőzés szimptómáival az elmúlt napok során 139 embert vizsgáltak ki Oroszországban, de koronavírust eddig senkinél sem mutattak ki. Az utolsó orosz turistacsoportok a várakozások szerint február 4-én térnek majd vissza Kínából.

Az orosz egészségügyi minisztérium szerdán közölte, hogy a Kínától kapott klinikai információk alapján elkészítette és a régiókkal ismertette az új koronavírus gyógyítására vonatkozó ideiglenes módszertani ajánlásait. Korábbi tájékoztatás szerint az illetékes kínai hatóságok ismertették orosz partnereikkel a vuhani koronavírus genomját.

Oroszország több régiójában egyénként iskolazárlatot rendeltek el, alapvetően az influenzajárvány kitörésének megakadályozása céljából.

Az Egyesült Államok és Japán is megkezdte állampolgárai kimenekítését Vuhanból

Az Egyesült Államok és Japán is megkezdte állampolgárai kimenekítését szerdán a kínai Vuhanból, ahol az új koronavírus okozta járvány felütötte a fejét. Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint 240 amerikai hagyta el a várost szerdán kora reggel. A repülőgépet az amerikai kormány bérelte, hogy kimenekítse diplomatáit a vuhani amerikai konzulátusról, továbbá más amerikai állampolgárokat.

Szerdán már megérkezett Tokióba a Vuhanból evakuált japán állampolgárok első csoportja, 206 ember. A kimenekítettek közül négy köhögött és lázas volt, őket elkülönítették, és vizsgálják, hogy a gép többi utasa megfertőződött-e.

A japán kormány bérelt repülőgépet küldött Vuhanba, hogy hazaszállítsa állampolgárait, akik közül többen annak a piacnak a közelében laktak, ahonnan a hatóságok szerint a járvány elindult.

A British Airways brit légitársaság szerdán közölte, hogy felfüggesztett minden közvetlenül Kínába induló és onnan érkező légi járatot azután, hogy a londoni kormány figyelmeztette az embereket, hogy csak nagyon szükséges esetben utazzanak Kínába a járvány miatt.

Az Ural Airlines orosz légitársaság bejelentette, hogy felfüggeszti Münchenbe, Párizsba és Rómába induló járatait a koronavírus-járvány miatt. A jekatyerinburgi székhelyű légitársaság járatait hagyományosan a Kínából érkező, nagy létszámú csoportok veszik igénybe. A kínai utazási irodák előszeretettel utaztatnak kínai turistákat oroszországi átszállással Európába.

Észak-Korea szerdán bejelentette, hogy minden, Kínából érkező utast egy hónapra karanténba zárnak. Ennek oka az, hogy a szomszédos Kínában észak-koreaiak ezrei dolgoznak. Az értesülést Nagy-Britannia pekingi nagykövete osztotta meg a Twitteren. Az észak-koreai hatóságok emellett ideiglenesen korlátozták a külföldiek utazását Kínába - derült ki az üzenetből.

A Nodon Szinmun pártlap kedden azt írta, hogy a hatóságok fokozták a Kínából érkezők ellenőrzését, higiéniai intézkedéseket vezettek be minden határátkelőn, kikötőben és reptéren, tájékoztatják a lakosságot arról, hogyan lehet megelőzni a fertőzést. A külvilágtól elzárkózó kommunista diktatúrába a legtöbben Kínán keresztül utaznak be.

Pápua Új-Guinea elrendelte, hogy szerdától nem fogad Ázsiából érkező utasokat a koronavírus miatt.

Az Egyesült Arab Emírségekben megerősítették az első új koronavírusos megbetegedést egy család számos, Vuhant megjárt tagjánál. A megfertőződött emberek állapota stabil, orvosi megfigyelés alatt állnak. A jelentésből nem derül ki, hogy a megbetegedés hány embert érint pontosan.

Megbüntettek egy pekingi boltot, amiért megemelte a szájmaszkok árát

Megbüntettek egy boltot szerdán Pekingben azért, mert túl drágán árult szájmaszkokat, kihasználva a koronavírus miatti keresletnövekedést.

A kínai főváros piacellenőrző hatóságának közlése szerint az üzlet hatszor drágábban árulta a maszkokat, mint amennyiért azok neten rendelve kaphatók. A boltnak 3 millió jüan - 133 ezer forint - bírságot kell fizetnie.

A kiskereskedelmet felügyelő pekingi hatóság nemcsak a tisztességtelen drágítást próbálja kiszűrni, hanem a spekulatív célú készletfelhalmozásért is büntet.

Kínában kedd estig 132-en haltak meg járvány miatt, a bizonyítottan a koronavírustól fertőzöttek száma pedig már csaknem hat ezer.

WHO: a kormányoknak kell dönteniük állampolgáraik evakuálásáról 

A kormányok hatáskörébe tartozik, hogy döntsenek a Vuhanban tartózkodó állampolgáraik evakuálásáról - szögezte le az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán. 

A WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a héten magas rangú kínai tisztségviselőkkel tárgyalt Pekingben az új koronavírus elleni lehetséges válaszlépésekről.

Ezek között a külföldiek evakuálásának biztonságos alternatívái is szerepeltek - árulta el Tarik Jasarevic, a szervezet szóvivője.

"A WHO álláspontja az, hogy az egyes országok feladata eldönteni, kimenekítik-e állampolgáraikat Vuhanból" - hangsúlyozta Jasarevic.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új típusú koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. Lappangási ideje 2-10 nap lehet. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacról indult tavaly decemberben. Kínában mostanra 132-re emelkedett a koronavírus miatt elhunytak száma. A bizonyíthatóan e kórokozóval fertőzöttek száma csaknem hatezer. Legalább 47 megerősített esetet jelentettek 16 országból, köztük Thaiföldről, Franciaországból, az Egyesült Államokból és Ausztráliából. Haláleset még nem történt Kínán kívül.

 

MTI /Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!