Bár az orosz fővárosban sok hó szokott esni télen, még a moszkvai embereket is meglepte, milyen nagy mennyiségű csapadék hullott másfél nap leforgása alatt.
Van, ahol 56 centiméter vastag a hótakaró, amire utoljára 1956-ban volt példa, és mivel továbbra is esik, ezért azzal számolnak, hogy meg fog dőlni a 65 éves rekord.
Több mint 12 ezer embert mozgósítottak az takarítási munkálatokhoz, és 100 hókotrót helyezte üzembe.
A téli időjárás komoly fennakadásokat okozott Moszkvában. Részben fel kellett függeszteni a tömegközlekedést, és több kisebb baleset is történt az utakon. Az elakadt járművek kimentésében a katonaság is részt vett.
A hóvihar a légi közlekedést is érintette. Mindhárom nagy reptéren késésekhez, sőt járatkimaradásokhoz vezetett. A hétvégén mintegy 50 gép nem tudott fel- vagy leszállni az erős havazás és a szél miatt.
A városvezetés arra kérte a lakosokat, hogy maradjanak otthon, és csak indokolt esetben hagyják el házukat.
Míg a Föderációban kevésbé örültek a hónak, addig a német fővárosban annál inkább, Valentin napon a szerelmespárok mellett családokat és baráti társaságokat is szabadba csábított a februári tél.
A legtöbben csak sétáltak, de sokan szánkóztak, korcsolyáztak vagy éppen jégkorongoztak. Sőt, volt olyan is, aki léket vágott a befagyott Spree folyó jegébe, és horgászott.
A téli időjárás sokakat csábított a szabadba Hollandiában is. Rotterdam külvárosában a befagyott Lek folyó holtágait korcsolyázók lepték el, de voltak olyanok is, akik kerékpároztak a jégen.
A fővárosban, Amszterdamban is sokan hódoltak a téli sportoknak. Elsősorban a város csatornaövezetében húztak korcsolyát, és merészkedtek a jégre.
Az Egyesült Államok északi részén, a Nagy-Tavaknál rengeteg friss hó hullott a hétvégén. Nem volt ez másképp Chicagótól délre és keletre sem. Oregontól, Texason át egészen a szövetségi fővárosig szinte mindenhol havazott.
Elővigyázatosságból a hatóságok riasztást adtak ki az erős szél, a hideg és a havazás miatt. Több államból is balesetekről adtak hírt, elsősorban a csúszós utak miatt. A katasztrófavédelem munkatársai mindenkit arra kértek, hogyha lehet, ne üljenek autóba.
Ráadásul a lakosok továbbra sem lélegezhetnek fel, mert a következő napokban az előrejelzések szerint több államban is további nagy mennyiségű csapadék és rekord hideg várható.
Hír TV