2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Putyin: A járvány oroszországi tetőzését 1,5-2 hónapra sikerült szorítani, tízezrek életét megmentve

A koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú korlátozásokkal a járvány oroszországi tetőzését másfél-két hónapra sikerült lerövidíteni, emberek tízezreinek életét megmentve - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi televíziós beszédében.

  • Putyin: A járvány oroszországi tetőzését 1,5-2 hónapra sikerült szorítani, tízezrek életét megmentve

"A járvány elleni küzdelem a külső peremen, a határainkon kezdődött. Azonnal megszigorítottuk a védelmi intézkedéseket, amelyek megtették a magukét, elhárítva az első csapást, feltartóztatták a járványt és lerövidítettük annak tetőzését 1,5-2 hónapra, amivel már februárban és március elején drága időt nyertünk, hogy megtegyünk mindent több tízezer ember életének megmentése érdekében" - hangsúlyozta az orosz elnök.

Mint mondta, az orosz egészségügyi rendszer bebizonyította, hogy hatékonyan tud reagálni a vészhelyzetekre. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a járvány visszavonulóban van, a koronavírus továbbra is veszélyes, ezért mindenkinek ébernek és elővigyázatosnak kell maradnia az oltóanyag tömeges előállításáig. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg 14 orosz szövetségi kutatóközpontban folynak kísérletek vakcina előállítására.

Putyin közölte, hogy Oroszországban fokozott készültségben tartják a kórházi tartalékágyakat a koronavírussal fertőzött betegek ápolásához, bár az esetek száma csökken.

"Míg március közepén országosan a koronavírussal fertőzöttek kezelésére mintegy 40 ezer különleges ágy állt rendelkezésre, addig június elejére már a 180 ezret is meghaladta a számuk. Ezt a tartalékot fokozott készültségben fogjuk tartani annak ellenére, hogy az új fertőzöttek napi száma csökken, és a járvánnyal először szembe került Moszkvában, illetve Moszkva megyében töredékére csökkent az esetek száma" - mondta Putyin.

Felvetette, hogy szeptember 15-ig meghosszabbítják a koronavírus elleni küzdelemben részt vevő szociális dolgozók - a többi között idősotthonok, egészségügyi és oktatási intézmények dolgozóinak - bérkiegészítését.

További gazdasági intézkedések között említette, hogy utasítást adott a korábban bejelentett 200 milliárd rubel (900 milliárd forint) támogatáson felül további 100 milliárd rubel (450 milliárd forint) kiutalására az oroszországi régióknak a járvány okozta gazdasági nehézségek áthidalására.

Az orosz elnök beszélt arról is, hogy 2021. január 1-jével 13 százalékról 15 százalékra emelné a személyi jövedelemadót az évi ötmillió rubel (22,5 millió forint) feletti jövedelemmel rendelkezők számára. Putyin szerint ez 60 milliárd rubel többlet bevételt biztosítana az államnak.

A 147 milliós lakosú Oroszországban eddig 598 878 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 8349 hunytak el a kórban és 355 847 ember gyógyult meg.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!