2023. 09. 28. Csütörtök Vencel napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:25

Külföld

Politikai rövidlátásra panaszkodott Áder János

Cselekvést sürgetett a párizsi klímacsúcs sikeréért Áder János az ENSZ-közgyűlés általános vitájában New Yorkban.

A köztársasági elnök szerint a jövő évi csúcs hasonlóan sikeres lehetne a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorításában, mint amilyen az 1987-es montreali volt az ózonpajzs-károsító gázok tekintetében. Ehhez szerinte mindent meg kell tenniük az ENSZ-tagállamoknak. A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy nem szabad megvárni, amíg a szén-dioxid koncentrációja a levegőben olyan súlyos helyzethez vezet, mint amilyet az ózonréteg sérülése okozott.

– Mindent megteszünk-e, mindent megtettünk-e annak érdekében, hogy Párizsban majd sikeres megállapodásra jussunk? Az elmúlt napok felszólalásai nem tettek túlzottan optimistává. A felelősségelhárító és – nyugodtan mondhatom  – politikai rövidlátásról tanúskodó felszólalások nem nagyon kecsegtetnek a jövő évi megállapodás esélyével. Pedig hát miért nem hallgatunk az okos szóra, miért nem hallgatunk a tudósainkra, miért nem vesszük észre, miért nem fogadjuk el a ma már evidenciának számító tudományos eredményeket, miért nem vesszük észre bolygónk jelzéseit, miért nem értünk a környezetünktől kapott egyre súlyosabb pofonokból és miért nem okulunk saját példánkból? – tette fel a kérdést Áder János.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tovább folytatódik az erzsébetvárosi lift kálváriája

Tovább folytatódik az erzsébetvárosi lift kálváriája

Az erzsébetvárosi polgármester ígérete ellenére még mindig nem használhatják a lakók az egyik Király utcai társasház liftjét. A személyfelvonó, amit az önkormányzat egyik cége felügyel, 2019-óta áll, hiába költöttek rá a lakók 40 millió forintot.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Felgyorsítja a kiutasításokat az olasz kormány

Felgyorsítja a kiutasításokat az olasz kormány

Tovább szigorít az olasz kormány a migrációs vészhelyzet miatt. Korlátozzák a vízumkérelmek jóváhagyását, és fokozottan ellenőrzik a vasút állomásokat. A közrendre veszélyt jelentő személyek kiutasítását felgyorsítják. Azokra is kiutasítás vár, akik kiskorúnak hazudják magukat.
Félnek a szabadkaiak az illegális bevándorlóktól

Félnek a szabadkaiak az illegális bevándorlóktól

Múlt héten automata fegyverekkel lőttek a magyar rendőrökre a szerb határon. Kedden pedig egy olyan felvételt hozott nyilvánosságra a rendőrség, amelyen egy embercsempész gépkarabéllyal biztosítja a migránsok átkelését a határkerítésen.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!