2024. 05. 27. Hétfő Hella napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A Sakál, a Patkány, a Kádár és a Laci 03:00

Külföld

Ötödször is Netanjahu

Elismerte választási vereségét a hivatalban lévő izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu legfőbb politikai riválisa, Beni Ganc. A magyar származású tábornok gratulált Benjamin Netanjahunak. A Kék-Fehér párt vezetője ugyanakkor azt is hozzátette, hogy pokollá fogja tenni a győztes Likud párt életét.

  • Ötödször is Netanjahu

Korrupciós ügyei ellenére is képes volt maga mellett mozgósítani a szavazók jelentős részét Benjamin Netanjahu, aki az ellenzékénél jelentősen nagyobb jobboldali tömbbel várhatóan megalakíthatja ötödik kormányát.

Reuven Rivlin államfőnek két hete van eldönteni, kit bíz meg az új kormány megalakításával. Elemzők ugyanakkor szinte biztosra veszik, hogy a jelenlegi miniszterelnök élhet a lehetőséggel, a szavazatok mintegy 95 százalékos feldolgozottságából ugyanis az derül ki, hogy a jobbközép Likud 35 helyet tudott magának szerezni a 120 fős izraeli parlamentben (kneszet), vagyis öttel többet, mint az előző ciklusban.

Netanjahu magabiztosan készül sorrendben a negyedik, összesen az ötödik mandátumára, a 69 éves politikus ugyanis győzelmi beszédében azt mondta, hozzá is lát a tárgyalásokhoz természetes szövetségeseivel, akiknek többsége egyébként is biztosította már őt támogatásáról a következő kormányalakítás tekintetében.

Levélben gratulált Köves Slomó

Levélben gratulált Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija Benjámin Netanjahunak, Izrael kedden újraválasztott miniszterelnökének - közölte az EMIH csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a rabbi levelében kiemelte, hogy a magyarországi zsidó közösség számára nagy téttel bír, milyen eredmény születik Izraelben, és milyen irányt mutat Jeruzsálem a jövőben.

Köves Slomó arra buzdította Netanjahut, hogy a jövőben is minél szorosabb együttműködést építsen ki Magyarországgal. Ehhez felajánlotta személyes segítségét is.

Azt kívánom Önnek, hogy áldott emlékű mesterünk, Lubavicsi Rebbe áldása kísérje a következő években, kormányfői tevékenysége által pedig minél több fényt árasszon Izrael "gyertyája", amely fényt áraszt a legnagyobb sötétségben is - fogalmazott a rabbi a levélben.

Hír TV - Magyar Nemzet - MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Hajrá, Alexandra! + videó

Orbán Viktor: Hajrá, Alexandra! + videó

A mostani főpolgármester úrnak a tudása az leértékelődött az elmúlt időszakban. Ő egy dolgot tud, azt jól tudja, kötözködni a kormánnyal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!