2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Külföld

„Összeesküvés mentette meg” az amerikai demokráciát a Time szerint

„Megmentette” az amerikai elnökválasztást egy balos aktivistákból, tech óriáscégekből, vállalatvezetőkből, választási gurukból és szakszervezetisekből álló „összeesküvés” a Time magazin szerint. A patinás lap nagyszabású riportban számol be büszkén arról, hogy az amerikai baloldali-liberális erők miként avatkoztak be a kampányba és a választás lebonyolításába – a szerintük megfelelő fejlemények biztosítása érdekében - írja a mandiner.hu.

  • „Összeesküvés mentette meg” az amerikai demokráciát a Time szerint

„A 2020-as választás titkos történetének résztvevői ezért akarják elmondani, mi történt, még akkor is, ha úgy hangzik, mint egy paranoid lázálom – befolyásos emberek iparágakon és ideológiákon átnyúló közös munkálkodása a színfalak mögött, hogy befolyásolják a közfelfogást, megváltoztassák a szabályokat és a törvényeket, irányítsák a média tudósításait és ellenőrizzék az információ áramlását. Nem csalták el a választást, hanem megerősítették azt. És hiszik, hogy a közvéleménynek meg kell ismernie a rendszer törékenységét, hogy biztosítsák a demokrácia megmaradását Amerikában.” 

Többek között erről is ír Molly Ball amerikai újságíró, politológus nagyszabású riportjában a Time magazinban. Ball újságírásból diplomázott a Yale Egyetemen, majd a Cambodia Dailynél és Las Vegas-i helyi lapoknál volt riporter. Az országos politikai médiába a Politico hozta be, majd a The Atlantichoz igazolt, 2017 óta a Time országos politikai szerkesztője, a CNN politikai szakértője. Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök számos önéletrajz-írójának egyike.

Ball most riportjában egy – szóhasználata szerint – „összeesküvésről” ír,

amivel szerinte az amerikai demokráciát mentették meg a tavalyi elnökválasztásra készülve.

A cikk a február 15-i lapszámban fog nyomtatásban megjelenni, de a magazin már most közölte online a cikket.

„Furcsa dolog történt a november 3-i választások után: semmi nem történt. A nemzet várta a káoszt. Liberális csoportok azt ígérték, hogy az utcára mennek, és tüntetések százait tervezték országszerte. A jobboldali milíciák csatába készültek. A választás napja előtt egy felmérés azt mutatta, hogy az amerikaiak 75 százaléka az erőszak miatt aggódik” – kezdi riportját Molly Ball. Úgy folytatja: „Történt egy másik furcsa dolog is: miközben Trump próbálta megváltoztatni az eredményt, az amerikai üzleti világ hátat fordított neki. Fontos cégvezetők százai, akik közül sokan támogatták Trump jelöltségét és egyetértettek politikájával, arra szólították fel, hogy ismerje el a vereségét.”

A klasszikusan republikánus üzleti vezetők „átállása” Donald Trump exelnök figyelmét sem kerülte el. December másodikán egy beszédben így fogalmazott: „Nagyon, nagyon furcsa volt. Napokkal a választás után összehangolt törekvésnek voltunk a tanúi, ami a győztes bejelentésére irányult, miközben számos kulcsfontosságú államban még zajlott a szavazatszámlálás”.

Ball nem kertel:

„Trumpnak bizonyos szempontból igaza volt. Összeesküvés bontakozott ki a színfalak mögött”.

A szerző szerint ez az együttműködés „egyrészt visszaszorította a tüntetéseket, másrészt pedig koordinálta a vezérigazgatók ellenállását. Mindkét meglepetés egy informális szövetségnek volt az eredménye a balos aktivisták és az üzleti titánok között. A paktumot egy szűkszavú, kevesek által észrevett közös nyilatkozat formalizálta, amit az amerikai kereskedelmi kamara és az AFL-CIO (a legnagyobb szakszervezeti szövetség az USA-ban – a szerk.) adott ki a választás napján.”

Az üzleti élet és a szakszervezetek összefogását Ball „rendkívüli árnyékkampányként” írja le, amely „nem a választás megnyerésére volt hivatott, hanem arra, hogy az szabad és tisztességes, hiteles és korrupciómentes legyen”.

A szerző kifejti ezen „árnyékkampány” részleteit. „Több mint egy éven keresztül politikai stratégák lazán szervezett koalíciója igyekezett megerősíteni Amerika intézményeit, miközben azokat egyszerre támadta egy könyörtelen világjárvány és egy autokratikus beállítottságú elnök. Bár a tevékenység jó része a baloldalon zajlott, elkülönült a Biden-kampánytól és ideológiai választóvonalakat is átlépett, döntő mértékben hozzájárultak pártonkívüli és konzervatív szereplők is.”

Ball a kedélyek megnyugtatása érdekében leszögezi: „A forgatókönyv, amit az árnyékkampányolók rendíthetetlenül igyekeztek megakadályozni, nem Trump győzelme volt, hanem egy oly mértékig botrányos választás, amelyben egyáltalán nem lehet eredményt hirdetni”.

A szerző megfogalmazásában a demokrácia megmentői a választás szinte minden elemét külön-külön célba vették.

Megváltoztatták államok voksolási rendszerét. Kivédtek úgynevezett „szavazóelnyomási” pereket. Szavazatszámlálókat verbuváltak. Emberek millióit beszélték rá a levélszavazásra. Nyomást gyakoroltak a közösségi médiumokra, hogy azok hatékonyabban lépjenek fel a „dezinformáció” ellen. Érzékenyítették a közvéleményt aziránt, hogy a szavazatszámlálás napokig vagy hetekig eltarthat, megelőzve azt, hogy „Trump összeesküvés-elméletei” elterjedhessenek.

A szerző leszögezi: „Trump és szövetségesei is saját kampányt folytattak a választás korrumpálása érdekében. Az elnök hónapokon át kötötte az ebet a karóhoz, hogy a levélszavazás demokrata összeesküvés, és a választást »elcsalják«. Tagállami szintű hóhérai megpróbálták ellehetetleníteni a levélszavazást, míg ügyvédjei nevetséges perek tucatjait hozták elő, hogy megnehezítsék a szavazást”. Emellett felhívja a figyelmet arra is, hogy Trump „a november 3. utáni hónapokat azzal töltötte, hogy megpróbálta ellopni a választást, amit elvesztett – perekkel, összeesküvés-elméletekkel, állami és helyi hivatalnokokra való nyomásgyakorlással”. Mindeközben a demokrácia védelmezői „nem elcsalták a választást, hanem megerősítették”.

Ball bevezetője után tíz pontban mutatja be a szerinte a demokrácia védelmében folytatott harcot.

A teljes cikk ITT olvasható.

Mandiner

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!