Könnygázt és vízágyúkat vetett be a francia rendőrség a tüntetőkkel szemben. Az összecsapások a Champs-Élysées sugárúton törtek ki, ahol több százan gyűltek össze szombaton, hogy az üzemanyagadó emelése ellen tüntessenek.
A francia belügyminiszter a Nemzeti Front vezetőjét okolta a zavargásokért. „A helyzet kiéleződése Marine Le Pennek köszönhető, aki a tüntetőket bátorította, hogy menjenek a Champs-Élysées-re, és mintegy 5000 ember így is tett. Látjuk, ahogy a szélsőjobboldal azon munkálkodik, hogy barikádokat építsen a sugárúton. A biztonsági erőink számítottak erre, így minden akadályt egyenként távolítanak el. A rendőrség olyan technikákat alkalmaz, amivel nem okoznak sérüléseket. Ilyenek a könnygáz és a vízágyú, ezeket tudják alkalmazni a rendzavarók visszaszorítására” – nyilatkozta Christophe Castaner.
Az úgynevezett sárga-mellényes mozgalom több mint egy hete kezdte tiltakozását Emmanual Macron francia elnök gazdaságpolitikája ellen, országszerte számos településen torlaszoltak el az utakat és autópályákat.
„Ez több, mint jogos. Úgy érezzük, hogy évek óta dolgozunk, kizsákmányolnak minket, a kormány emberei meg királyként élnek. Elviselhetetlen, amikor az ember meg dolgozik. Már 22 éve dolgozom, havi nettó 1400 euróért. Amikor azt látom, hogy Macron asszony az 500 000 eurós étkészletét cserélgeti, gyomorforgató látni, hogy mindig ugyanazon embereknek kell nagyobb méretű nadrágot hordani” – panaszolta egy fémipari munkás.
Szombat délelőtt a tüntetők a Champs-Élysées-ről az elnöki székhelyül szolgáló Élysées-palota felé vették az útjukat, ekkor ütköztek a mintegy 3000 kirendelt rohamrendőrbe. A tömeg a francia himnuszt énekelte és felváltva skandálta a „Macron mondjon le” és „tolvaj Macron” szlogeneket.
Az üzemanyag ára az elmúlt évben 23 százalékkal növekedett Franciaországban, amit leginkább adóemelés okozott. A kormány a környezetbarát közlekedést ösztönözné, ezért januártól újabb terheket vetne ki – ezért vonultak utcára a franciák.
„Mind egyetértünk, hogy elsősorban az vonzott minket ide, hogy ez a mozgalom apolitikus, és nem is a szakszervezetről szól. Harminc éve várom, hogy a francia emberek végre cselekedjenek. A családom minden vacsoránál panaszkodik, de senki nem tesz semmit. Most itt van ez a mozgalom, mindenkit bátorítok, hogy csatlakozzon! Azt mondjuk, elég volt! Meg tudjuk találni a választ!” – fogalmazott egy eladó.
A város több mint 200 pontján majdnem 300 ezren vesznek részt a tüntetésekben. Az egy hete zajló zavargásokban eddig ketten meghaltak, több százan pedig megsebesültek.