2023. 11. 29. Szerda Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar 00:05

Külföld

OSDH: Több mint 60 ezren menekültek el eddig a harcok elől

Csak szerdán több mint 60 ezren menekültek el az Északkelet-Szíriában indított török offenzíva elől - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.

  • OSDH: Több mint 60 ezren menekültek el eddig a harcok elől

A szíriai polgárháború eseményeiről 2011 óta kiterjedt aktivistahálózata révén rendszeresen beszámoló szervezet szerint a legtöbben Rász-el-Ain, Tell-Abjad, illetve Derbaszíje szíriai határvárosokból menekülnek Haszeke városának irányába.

Törökország erőteljes nemzetközi bírálatok ellenére szerdán megindította hadműveletét, amely elsősorban a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen irányul. A YPG adja gerincét a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezetnek, amelyet a NATO-szövetséges Egyesült Államok képzett ki és látott el modern fegyverekkel az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc során. Ankara az YPG-t biztonsági fenyegetésnek és terrorszervezetnek tartja, mert szerinte a szíriai kurd fegyveresek a Törökországban tevékeny Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak szövetségesei.

Az AFP francia hírügynökség helyszíni beszámolója szerint Rász-el-Ain lakói holmijukkal - gyalog, autókkal és motorokon - menekültek az összecsapások elől.

Tizennégy segélyszervezet közös állásfoglalásban hívta fel a figyelmet arra, hogy a török határ menti öt kilométeres mélységű sávban mintegy 450 ezren laknak. Ezek az emberek veszélybe kerülhetnek, ha a felek nem tanúsítanak maximális önmegtartóztatást a harcokban, és nem teszik elsődleges szemponttá a civilek védelmét. A segélyszervezetek emellett hangsúlyozták: nem fognak tudni majd életmentő támogatást nyújtani, ha személyzetüket kénytelenek lesznek kivonni a térségből. Hozzátették, már most is több mint kilencvenezer menekült tartózkodik a régióban, és fogva tartott szélsőséges harcosok tízezrei vannak őrizet alatt családjaikkal a helyi internálótáborokban.

A kurd fegyveresek szerint Ankara offenzívája nem ért el számottevő sikert dacára annak, hogy a török hadsereg és a vele szövetséges milíciák több fronton is támadnak, a török légierő és tüzérség pedig szüntelenül bombázza és ágyúzza a határ menti szíriai településeket. Musztafa Bali, az SDF szóvivője szerint harcosaik vissza tudták verni a török csapatokat.

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön a szíriai kurd harcosokra utalva arról beszélt, hogy a hadművelet során eddig 109 "terroristával" végeztek.

Jusszef Hammúd, a törökbarát milíciák szóvivője pedig arról számolt be, hogy Tell-Abjad határában lévő Jabisza falut sikerült elfoglalniuk a kurdoktól. A török állami hírügynökség szerint azonban egy másik falu, Tell-Fander is a szövetségeseik kezére került.

Az OSDH emellett úgy tudja, török kommandósok hatoltak be Beir Asek falu területére is.

A harcoló felek közléseit azonban az átláthatatlan hadi helyzetre tekintettel független forrásból nem lehetett ellenőrizni.

Az izraeli miniszterelnök elítélte a török erők fellépését

Egyértelműen elítélte csütörtökön a török erők fellépését Benjámin Netanjahu izraeli ügyvivő miniszterelnök, aki óva intett a kurdok elleni "etnikai tisztogatásoktól", és humanitárius segítségnyújtást ajánlott fel a kurdoknak.

"Izrael határozottan elítéli a szíriai kurd területek török megszállását, és óva int a kurdok elleni etnikai tisztogatásoktól Törökország és szövetségesei részéről" - fogalmazott Netanjahu egy közleményben. Izrael "kész humanitárius segítséget nyújtani a bátor kurd embereknek" - tette hozzá.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán bejelentette, hogy megkezdődött a török hadművelet Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen.

A török katonai beavatkozás elsősorban az YPG ellen irányul, amelyet a NATO-szövetséges Egyesült Államok képzett ki és látott el modern fegyverekkel az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc során. Ankara az YPG-t biztonsági fenyegetésnek és terrorszervezetnek tartja, mert szerinte a szíriai kurd fegyveresek a Törökországban tevékeny Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak szövetségesei.

A török hadművelet bejelentése előtt nem sokkal Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője vasárnap esti közleményében bejelentette: Washington nem támogatja a várható török hadműveleteket, és nem is bonyolódik bele azokba Észak-Szíriában. Az amerikai erők hétfőn megkezdték a kivonulást a térségből, megnyitva az utat a török offenzíva előtt.

A Washington fő szövetségesének számító Izraelben mély aggodalmakat keltett az amerikai csapatok kivonása és a török offenzíva. Egyes elemzők ugyanis felvetik annak eshetőségét, hogy az Egyesült Államok a zsidó államot is magára hagyja, és attól tartanak, hogy a török hadművelet lehetővé teheti a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Iránnak, Izrael esküdt ellenségének, hogy megerősítse pozícióit Szíriában.

Szíriából kilőtt aknagránátok csapódtak be délkelet-törökországi településeken, halottak

Akna- és rakétagránátok csapódtak be csütörtökön a délkelet-törökországi Sanliurfa és Mardin tartományokban, Akcakale, Ceylanpinar és Nusaybin településeken, négy civil, köztük egy szíriai állampolgárságú, kilenc hónapos csecsemő is meghalt - jelentette az NTV török hírtelevízió.

Sanliurfa tartomány kormányzói hivatala közölte, hogy egy másik áldozat az akcakalei körzeti adóhivatal egyik férfi dolgozója volt.

Az NTV információ szerint már több mint 170 akna- és rakétagránát esett török területre azóta, hogy Ankara szerda délután hadműveletet indított Északkelet-Szíriában az általa terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport ellen. Sanliurfában találat érte még Birecik települést is. A lövedékek többsége amerikai és orosz gyártmány - mutatott rá az NTV.

A támadásokban eddig a két szomszédos tartományban összesen 70-en sebesültek meg, őket kórházba szállították.

A török védelmi minisztérium csütörtökön közleményben tudatta: az YPG milicistái iskolákból és kórházakból adják le a lövéseket, így a török hadseregnek nem áll módjában közvetlenül viszonozni a tüzet.

Elővigyázatosságból Törökország számos határ menti iskolájában tanítási szünetet rendeltek el a hatóságok.

Eközben az Anadolu török állami hírügynökség arról számolt be, hogy a török hadsereg már hét falut "tisztított meg a terrorizmustól". Hatot az Akcakaléval szemben fekvő Tell-Abjad mellett, egyet pedig a Ceylanpinarral szemközt található Rász-el-Ainnál.

Az YPG-t a Törökországgal NATO-szövetséges Egyesült Államok az utóbbi években kiképezte és modern fegyverekkel látta el az Iszlám Állam terrorszervezet ellen folytatott harc során. A kurd milíciát Ankara ugyanakkor a törökországi kurd szakadárok szövetségesének tartja, és zavarja, hogy az YPG 480 kilométer hosszan ellenőrzi a déli határ szíriai oldalát.

Törökország azért indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet, mert Recep Tayyip Erdogan török elnök a közelmúltban megelégelte, hogy Washington nem teljesíti Ankara kívánságait az Északkelet-Szíriában közösen kialakítandó biztonsági övezetet illetően.

Az offenzíva szerda délután a tüzérség és a légierő csapásméréseivel kezdődött meg a szíriai Rász-el-Ain és Tell-Abjad településeknél, ahol a török szárazföldi alakulatok késő este lépték át a határt. A kommandósok helyi idő szerint 22 óra magasságában kezdték elbontani a korábban létesített, mozgatható tömbökből álló betonfal egyes elemeit.

 

MTI / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Daniel Freund Orbán Viktorral kel és fekszik + videó

Vezércikk: Daniel Freund Orbán Viktorral kel és fekszik + videó

A bukott baloldali miniszterelnök-jelölt legújabb Facebook-bejegyzése arra utal, hogy Brüsszelben kiadták az ukázt: Soros kitartottjai, egyesüljetek! Márki-Zay Péter most azzal büszkélkedett a Facebook oldalán, hogy Daniel Freunddal, Magyarország "nagy barátjával" találkozott. A hírre a Vezércikk vendégei is reagáltak.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Karácsonyi vásárban gyilkolt volna egy 15 éves fiú

Karácsonyi vásárban gyilkolt volna egy 15 éves fiú

Őrizetbe vettek egy 15 éves fiút Nyugat-Németországban, aki a gyanú szerint terrortámadásra készült egy karácsonyi vásáron - közölték szerdán a német hatóságok. Az ország keleti felében hasonló gyanúval egy 16 éves fiatalt fogtak el.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!