2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Külföld

Nyugat-Európa is nyit az orosz vakcina felé

  • Nyugat-Európa is nyit az orosz vakcina felé

Egyre több nyugat-európai állam is jelzi, hogy nem zárkózik el az alternatív forrásoktól, köztük a Szputnyik V orosz vakcina vásárlásától.

Franciaország

A minap például Emmanuel Macron jelezte a TF1 televíziónak adott interjúban, hogy nyitottak a Szputnyik V alkalmazására is. A francia államfő tájékoztatása szerint néhány héttel ezelőtt már szakértői csapatot is küldött Oroszországba, a visszajelzések pedig pozitívak, az eredmények jók. A politikus ugyanakkor az orosz oltóanyag használatát ahhoz kötötte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezze a szert.

 
Emmanuel Macron francia elnök egészségügyi kutatásokról beszél a párizsi Necker Kórház Imagine Intézetében a koronavírus-járvány idején, 2020. december 4-én Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Thomas Samson
 

 

 

– Ez egy tudományos, nem pedig politikai döntés – szögezte le, hangsúlyozva: a legfontosabb, hogy minden életet megvédjenek.

A francia elnök azt ígérte, hogy nyár végére minden arra vállalkozó francia állampolgárt beoltanak. Sürgette ugyanakkor azt is, hogy a szegényebb országokat, különösen Afrikát és Latin-Amerikát is meg kell segíteni, már csak azért is, hogy a járvány ne térhessen vissza. A 67 milliós Franciaországban három vakcinával, a Pfizer–BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca fejlesztéseivel oltanak, de egy friss döntés értelmében utóbbit a 65 év felettiek nem kaphatják. Eddig 1,6 millió dózist adtak be, ezzel lakosságarányosan a franciák még az uniós átlagtól is elmaradnak.

Spanyolország

Carolina Darias spanyol egészségügyi miniszter tegnap ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy

a spanyol állam lelkesen fogad minden olyan oltóanyagot, amit az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagy. Ez az egyetlen követelmény a részükről.

A tárcavezető világossá tette, hogy ha a Szputnyik V megkapja az engedélyt, Madrid vásárolni fog belőle.

Spanyolország is komoly hiánnyal küzd, hétfőn 52 ezer adag vakcina érkezett Madridba a Modernától, amit már szét is osztottak az autonóm régiók között. Darias elmondta, hogy februárra normalizálódhat az oltóanyagok helyzete, ugyanis a Pfizer mostantól az előre megbeszélt adagokat fogja leszállítani. Csak februárban a Pfizertől és a Modernától 2,3 millió adag oltóanyag érkezik majd a dél-európai országba. Darias szerint tartható a terv, miszerint március végére a nyolcvan év fölötti idősek nyolcvan százaléka, valamint az idősotthonok lakóinak, dolgozóinak és az egészségügyi személyzetnek a nagy része be lesz oltva a koronavírus ellen.

Németország

Hasonlóan beszélt kedden Angela Merkel is. A német kancellár az ARD-nek adott interjúban méltatta a Szputnyik V vizsgálati eredményeit, miután a tekintélyes The Lancetben közölt tanulmány szerint az oltóanyag 91,6 százalékos hatékonyságot mutatott.

– Minden vakcinát örömmel látunk, de csak miután engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség

– fogalmazott.

Tegnap Jens Spahn német egészségügyi miniszter is méltatta az orosz oltóanyagot. – Bátorítóak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Oroszországban kifejlesztett Szputnyik V oltóanyag hatékonyságáról szóló adatok, ezeket azonban be kell nyújtani az Európai Gyógyszerügynökséghez ahhoz, hogy a terméket használhassák az Európai Unióban – fogalmazott. A tárcavezető arról is beszélt, hogy az oroszok kérésére a német kormány közvetítőként azon dolgozik, hogy kiderítsék, Németországban vagy az Európai Unióban van-e olyan gyártási kapacitás, amivel elő lehetne állítani az oltóanyagot.

 
Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter Fotó: DPA Picture-Alliance/Bernd von Jutrczenka
 

 

Korábban a német egészségügyi miniszter ugyancsak megerősítette, hogy nincs akadálya az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-vakcinák használatának, ha megkapják az Európai Unió jóváhagyását. Reményét fejezte ki, hogy az orosz és a kínai vakcina segíthet Európának túljutni a járványon.

 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!