2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Nem választható: 500 forint vagy ingyenes a buszjegy

Ingyenes lett a tömegközlekedés a helyieknek az észt fővárosban. Tallinn az első európai főváros, ahol nem kell fizetniük az utazásért a bejelentett lakosoknak. A vidékieknek és a külföldieknek átszámítva 500 forintba kerül majd a jegy a járatokra. A kieső költségvetési bevételt a többi között a parkolási díjak emeléséből fedezik.

Ezentúl nem kell költeni a városi közlekedésre az észt fővárosban, minden helyi lakos ingyen utazhat. Egy tavalyi népszavazáson a szavazók 75 százaléka támogatta az elképzelést. A város jelezte, hogy hetven új buszt és tizenöt új villamost vásárolnak.

„A világ minden nagyvárosát nyomasztja az autók számának növekedése. Erre más-más megoldások születtek, egyesek megfizettetik a behajtást a városközpontba, mások viszont új utakat építenek. Mi úgy gondoltuk, hogy az ingyenes városi közlekedés bevezetésével közelítjük meg ezt az egyre érzékenyebb kérdést” – mondta Taavi Aas polgármester-helyettes.

Tallinnban továbbra is jegyet kell váltaniuk a vidékről vagy külföldről érkezőknek, számukra egy utazás több mint másfél euróba, azaz körülbelül ötszáz forintba kerül. Az utóbbi néhány hónapban ezért több ezren jelentkeztek be állandó lakosnak az észt fővárosba.

– Az utóbbi időben megnövekedett a regisztrációk száma. Becsléseink szerint a lakosok tíz százaléka nem jelentkezett be. Ha ezt ők is megteszik, akkor tovább növekedik az adófizetők száma – tette hozzá az elöljáró.

Tallinn közlekedési kiadásainak hetven százalékát eddig is a költségvetésből fizették. A felmérések azt mutatják, hogy az ingyenes közlekedés bevezetése újabb 12 millió euróba kerül évente, ennek egy részét a parkolási díjak emeléséből, a másik részét pedig különadókból fedezik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!