2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Nem kapott sírhelyet az elhunyt cigány csecsemő

Franciaországban tíz nappal a halála után eltemették azt a cigány csecsemőt, akinek először nem akartak sírhelyet adni a kisváros temetőjében. Az ügy miatt jogvédő szervezetek is tiltakoztak. Végül egy szomszédos település biztosított sírt a családnak.

Egy Párizs melletti romatáborban élt a két hónapos csecsemő családja. A kislány december 26-án halt meg. „Most másodszor veszítettünk el egy csecsemőt bölcsőhalál miatt. Nagyon nehéz az édesanyjának. Kislányt várt, boldog volt, és karácsonykor elveszítette a lányát. Nagyon le van sújtva” – nyilatkozta Loic Gandais, a helyi romákat támogató csoport elnöke.

Champlanban azonban nem engedélyezték a temetését. A település független polgármestere szombaton azzal indokolta a döntést, hogy fogytán vannak a szabad sírhelyek. Ezeket az adófizetőknek tartják fent. A nyilatkozat hatalmas felháborodást váltott ki. Jogvédők rasszista cselekedetnek minősítették a döntést. A polgármester tagadta, hogy megakadályozta volna a temetést, szerinte szavait félreértették – ezért robbant ki a botrány.

A kislányt végül egy szomszédos településen temették el – a konzervatív polgármester, aki orvosként korábban a gyermek édesanyját is kezelte, ajánlott fel egy sírhelyet a családnak.

A botrányban megszólalt a szélsőjobboldali nemzeti front elnöke is. Marie le Pen is a roma család mellé állt és Champlan polgármesterét tartja felelősnek. „Ez egy nagyon szomorú történet, ahol a bürokrácia miatt az emberek nem tudnak együtt érezni. Szerintem a polgármester hibázott. Az emberiesség hiányát jelzi” – fogalmazott Mariene le Pen.

Franciaországban 15 ezernél is több, elsősorban Romániából és Bulgáriából érkezett cigány él különböző táborokban. Az elmúlt években a hatóságok több száz ilyen létesítményt számoltak fel és romák ezreit toloncolták vissza Kelet-Európába.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Lesz következménye a francia elnök háborús retorikájának az európaiak biztonságára?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!