2020. május 31.,
vasárnap, Angéla, Petronella napja

Nagyrészt a közép-kínai Vuhanra korlátozódott a járvány Kínában

MTI

2020. február 25., kedd 06:57

Nagyrészt az új típusú koronavírus-járvány kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhan városra korlátozódott a vírus terjedése a kínai egészségügyi hatóságok kedden közölt adatai szerint. Conte szerint vélhetően rendkívül erős hatása lesz a koronavírus-járványnak az olasz gazdaságra. Donald Trump pedig bejelentette, 2,5 milliárd dollárt kért a kongresszustól a vírus elleni harcra. A legfrissebb sajtóértesülések arról számoltak be, hogy meghalt a Diamond Princess negyedik utasa. A vírus időközben Horvátországban is megjelent.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfő éjfélig 508 új fertőzöttről számolt be, közülük 464-et jelentettek Vuhanból, és mindössze kilencet a városnak helyet adó Hupej tartományon kívülről. A fertőzöttek száma ezzel Kínában 77 658-re emelkedett. Hétfő éjfélig további 71 ember veszítette életét a vírus okozta betegség következtében, a járvány ezzel immár 2663 életet követelt az ország szárazföldi részén. A gyógyultak száma ugyaneddig 27 ezer fölé emelkedett.

A jelenleg kezelés alatt álló fertőzöttek száma Kína-szerte 48 ezer alá csökkent, közülük 9126 páciens állapota súlyos. További 2824 fertőzésgyanús esetet tartanak számon az országban.

Miközben a járvány Kínában egyre csillapodik, Dél-Koreában a helyzet napról-napra súlyosbodik. Bár Kína nem vezetett be általános utazási korlátozásokat a járvány által érintett országokra, egyes régiókban helyi óvintézkedéseket léptettek életbe. Az Észak-Koreával szomszédos, észak-kínai Csilin tartományban található Jenpien Koreai Autonóm Prefektúra szigorította a repülőtéri ellenőrzéseket, és külön utasfelvételi szolgáltatást vezetett be a Dél-Koreából érkező utasok számára. A területen működő utazási irodák továbbá nem fogadnak dél-koreai csoportokat. A kelet-kínai Santung tartományban található Csingtao város vezetése pedig hétfőn szintén bejelentette, hogy korlátozni fogja a külföldi utazók belépését.

Conte: Vélhetően rendkívül erős hatása lesz a koronavírus-járványnak az olasz gazdaságra

Vélhetően rendkívül erős hatása lesz a koronavírus-járványnak az olasz gazdaságra, de nem lehet előre látni, hogy mennyire lesznek súlyosak a következmények - mondta hétfő este újságíróknak Rómában Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. 

Kifejtette: e pillanatban még nem lehet megjósolni, milyen negatív hatással lesz a gazdaságra a járvány, hiszen még nem ismerni a vírus terjedése elleni intézkedések hatékonyságát. "Nem látjuk előre, milyen irányban terjed a kór" - fűzte hozzá.

A hétfő esti jelentések szerint Olaszországban eddig hét halálos áldozata van a koronavírusnak. A legutóbbi négy elhunyt személy mind idős ember volt, aki előrehaladott betegségben szenvedett. Mind a négy haláleset az északi Lombardia tartományban történt.

A fertőzöttek száma 222, ebből 173-at Lombardiában, 33-at Venetóban tartanak számon. Emilia Romagnában 18, Piemontban 3, a közép-olaszországi Lazióban ugyancsak 3 megbetegedésről tudnak. A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon.

A halottak és fertőzöttek száma folyamatosan változik: a hivatalos adatokat az olasz katasztrófavédelem jelenti be minden délben és este, de a tartományok ezzel egy időben közlik saját adataikat is, amelyek nincsenek mindig összhangban egymással. Ezzel kapcsolatban Conte egy hétfői rádióinterjújában emlékeztetett arra, hogy Olaszországban az egészségügyi rendszer a tartományok kompetenciájába tartozik, ezért rendkívül fontos az intézkedések szigorú, országos szintű koordinációja. Ha nem sikerül összehangolni a lépéseket, a kormány kilátásba helyezheti a tartományi kormányzók hatáskörének korlátozását a járvány kezelésének terén - tette hozzá.

Az olasz hatóságok továbbra is a fertőzés okozóját keresik: több, Olaszországba januárban és februárban visszatért kínait ellenőriztek már, de egyik sem bizonyult fertőzöttnek. Arra is választ keresnek, van-e kapcsolat a fertőzés két észak-olasz gócpontja, vagyis Veneto és Lombardia között. A kormányfő az említett interjújában az egyik észak-olasz kórházat hibáztatta amiatt, hogy nem tartotta be az adott esetekre vonatkozó orvosi protokollt, s emiatt két fertőzési góc kialakulását tette lehetővé az országban.

A Kanári-szigeteken egy szállodát kellett karantén alá helyezni, miután egy tenerifei hotelban tartózkodó olasz férfi koronavírussal fertőződött meg. Az intézkedés ezer embert érint.

Fehér Ház: Trump 2,5 milliárd dollárt kért a kongresszustól a vírus elleni harcra

Donald Trump amerikai elnök 2,5 milliárd dollárt kért a kongresszustól a koronavírus elleni harcra - jelentette be hétfőn este a Fehér Ház. 

Közleményében Rachel Semmel, a Fehér Ház gazdálkodási és költségvetési hivatalának szóvivőnője közölte, hogy az összegből egymilliárd dollárt fordítanak a vírus elleni vakcina kifejlesztésére, a további összeget pedig műszerek és egyéb orvosi berendezések vásárlására költik. Az Indiában tárgyaló Donald Trump hétfőn az egyik Twitter-bejegyzésében - reagálva az egyes tőzsdei részvények értékének a koronavírus terjedésével indokolt zuhanására - azt írta: a koronavírus ellenőrzését "nagyon is kézben tartjuk az Egyesült Államokban". Hozzáfűzte még, hogy szerinte "a tőzsde éppen most kezd nagyon is jónak látszani".

Mark Esper amerikai védelmi miniszter és dél-koreai kollégája, Dzsong Kjong Du hétfőn közös sajtótájékoztatót tartott Washingtonban. Esper bejelentette: egyetértettek abban, hogy a koronavírus fertőzésének veszélye miatt fontolóra veszik a közös kiképzések csökkentését. Elmondta azt is, hogy ennek részleteit a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők főparancsnoka, Robert Abrams tábornok egyezteti majd dél-korai kollégájával.

A Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) vezetője mindazonáltal hangsúlyozta: ettől függetlenül mindkét ország "készen áll, hogy az esetleges fenyegetésekkel együttes erővel nézzen szembe".

A sajtótájékoztatón a dél-koreai védelmi miniszter közölte, hogy országában a haderő soraiban 13 koronavírusos beteget diagnosztizáltak. A tárcavezető szerint Dél-Koreában súlyos a helyzet. Az országban egyébként keddre virradóra újabb 60 megbetegedést jelentettek, s ezzel 893-ra nőtt a koronavírusos tüdőgyulladással ápoltak száma.

Újabb utas halt meg a Diamond Princess-en

Egy újabb beteg utas halt meg a Diamond Princess óceánjárón, ezzel négyre nőtt a halálesetek száma a koronavírus-fertőzés miatt korábban Jokohama partjainál vesztegzár alá vett hajó utasai közt, de nem biztos, hogy az újabb elhalálozást a vírus okozta - jelentették kedden japán sajtóorgánumok. 

A Jomiuri Simbun című japán napilap magukat megnevezni nem kívánó kormányzati forrásokra hivatkozva hozzáteszi, egyelőre nem tudják, a 80 év fölötti férfi fertőzött volt-e, sem azt, hogy a vírus okozta-e a halálát.

A Diamond Princess óceánjárót február 5-én vesztegzár alá vonták Jokohamánál. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt.

A vietnami egészségügyi minisztérium keddi bejelentése szerint február 13-a óta nem jelentettek az ország területéről megbetegedést, a korábban megfertőződött 16 ember - köztük egy 3 hónapos csecsemő - állapota stabil.

Horvátországban is megjelent a vírus

Horvátországban megjelent az új típusú koronavírus - közölte a kormány. 

Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, a koronavírussal foglalkozó válságstáb zágrábi ülését követően bejelentette, hogy az első fertőzött egy fiatal férfi, aki február 19-e és 21-e között Milánóban tartózkodott.

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a férfit jelenleg egy zágrábi kórház fertőzőosztályán tartják karanténban, az állapota kielégítő.

Magyar Nemzet: Nyár végéig tombolhat a koronavírus

MTI/Hír TV