2024. 02. 28. Szerda Ákos, Bátor napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Háború Ukrajnában 05:00

Külföld

Nagy-Britanniában is felelősségre vonhatják a Glaxót

A Glaxót akár Nagy-Britanniában is megbüntethetik a kínai vesztegetési botrány miatt. A kínai hatóságok szerint a brit gyógyszeripari cég orvosokat, kórházakat és egyebek mellett alapítványokat vesztegetett meg, hogy növelhesse eladását vagy árait. A cég ellen számlahamisítás és adócsalás gyanúja miatt is vizsgálatot indítottak.

A kínai gyógyszerek árába beleszámolhatták az orvosok és kórházak megvesztegetésére számított összegeket is. A brit székhelyű Glaxo Kínában már belső vizsgálatot indított az ügyben. A távol-keleti botrány kirobbanása után a cég akár otthon is szankciókra számíthat. „A brit törvények változtak. A 2002-es Valentin-napi törvénnyel kimondtuk, hogy egy angol cég akkor is felelősségre vonható, hogyha a bűncselekmény Nagy-Britannián kívül történt. Ez nagy változás” – mondta egy londoni ügyvéd.

A Transparency International adatai szerint világszerte növekszik a korrupció. Tavaly minden negyedik ember fizetett csúszópénzt valamilyen közintézményben. A Glaxo nemcsak pénz adott az orvosoknak, hanem utaztatta is őket egy sanghaji utazási irodának a segítségével. – Nem szeretnénk nyilatkozni, és nem válaszolunk a kérdéseikre. Mi is annyit tudunk, amennyit a tévében láttunk. Éppen ugyanannyit tudunk, mint ön. Semmi mást nem mondhatok – nyilatkozta a Lin Csiang utazási iroda képviselője.


A fiktív utazásokra és rendezvényszervezésre azért volt szükség, hogy annak költségeit elszámolhassák és az így „felszabaduló pénzt” kioszthassák. A rendőrség kihallgatta a gyanúsított utazási irodák képviselőit is, akiktől megtudták, hogy a kapott pénzből visszaadtak, és emellett „szexuális szolgáltatást” is közvetítettek a Glaxo egyes vezetőinek, hogy fenntartsák velük az üzleti kapcsolatot. A cég ellen számlahamisítás és adócsalás gyanúja miatt is vizsgálatot indítottak, egyelőre csak Kínában.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Így románosítják el ma Nagyváradot

Így románosítják el ma Nagyváradot

Balázs D. Attila író, újságíró Szent László városának elrománosításáról írt mérföldkőnek számító cikket az Országépítő című folyóirat internetes oldalán. A szerző szerint mára nem csak Marosvásárhely, vagy Kolozsvár, de Nagyvárad is „műveleti területnek” számít Erdélyben.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A Fehér Ház is reagált Macron elnök kijelentésére

A Fehér Ház is reagált Macron elnök kijelentésére

Az Egyesült Államok nem küld katonákat harcolni Ukrajnába – szögezte le kedden a washingtoni Fehér Ház arra reagálva, hogy korábban a francia államfő arra utalt, nem zárkózik el attól, hogy nyugati országok szárazföldi csapatokat küldjenek Ukrajnába.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!