2024. 05. 22. Szerda Júlia, Rita napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A Sajdik 11:00

Külföld

Migránsmosdatás nyugat-európai módra

Az utóbbi hetekben számos olyan esetről adott hírt a nemzetközi sajtó, amelyek arról szóltak, hogy migránsok megvertek, megerőszakoltak, esetleg megkéseltek ártatlan civileket. Ahelyett azonban, hogy kitoloncolnák az erőszakos bűnöző migránsokat vagy börtönbe zárnák, inkább megpróbálják mentális betegnek beállítani, így akár egy gyilkosságot is megúszhat egy bűnöző annyival, hogy pszichiátriai kezelésre küldik.

  • Migránsmosdatás nyugat-európai módra

Ez az eljárás egy bevett szokás Nyugat-Európában, ha ugyanis sikerül bebizonyítani egy agresszív radikális támadóról, hogy mentális betegsége miatt követte el a bűncselekményt, akkor az eredeti büntetését jelentősen enyhíteni tudják. Így kitoloncolni sem kell az országból a bevándorlókat, és a közfelháborodást is csillapítani tudja a hatóság – írja a Magyar Nemzet.

Számos olyan támadás és gyilkosság történt már Nyugaton, amelyeket radikális iszlamisták követtek el, és később mentális betegséggel próbálták leplezni a bűncselekményeket.

Így sikerült megakadályozni a súlyos büntetését annak a fiatal szomáliai férfinak, aki még 2021 nyarán Würzburgban késelt halálra három nőt egy bevásárlóközpontban. Bár a tanúvallomások szerint a gyilkos bevándorló a támadás közben Allahot dicsőítette, az ügyészek szerint ez nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy vallási hátterű indítéka volt a migránsnak.

Franciaország még a szomszédját is felülmúlja a muszlim radikálisok mosdatásában.

2017-ben egy muszlim férfi meggyilkolt egy 65 éves zsidó óvodaigazgatót. A támadó éjszaka betört Sarah Halimi harmadik emeleti lakásába, majd brutálisan megverte, miközben Allahot dicsőítette. A fiatal férfi ezután a lakás ablakán kilógatta az idős nőt, majd ledobta az utcára, miközben az áldozat könyörgött az életéért.

A hatóságok többször is megjegyezték, hogy a dohányzás úgynevezett „pszichotikus zavart” okozott a muszlim támadónál, és szakértői kezelésre kötelezték. Az eset óriási tüntetéshullámot eredményezett Franciaországban.

Mohamed Salmene Lahouaiej-Bouhlel egy teherautóval belehajtott a Bastille napját ünneplő tömegbe Nizzában még 2016-ban.

A támadásban 86-an meghaltak és több százan megsérültek. Az eset után a támadó családja és a média azt hangoztatta, hogy a férfi mentálisan beteg volt.

Az NBC tévécsatorna pedig azt állította, hogy a nizzai elkövető nem volt dzsihadista, annak ellenére, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet magára vállalta a tömeggyilkosságot.

A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Többen meghaltak egy iowai kisvároson végigsöprő tornádó miatt

Többen meghaltak egy iowai kisvároson végigsöprő tornádó miatt

Több ember meghalt és legalább egy tucatnyian megsérültek kedden az Iowa állambeli Greenfieldben egy tornádó miatt, s ezzel tovább emelkedett az Egyesült Államok déli és középső részén a májusban már nyolc emberéletet követelő forgószelek és heves viharok halálos áldozatainak száma - közölték a hatóságok.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!