2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Külföld

Migrációs és társadalmi feszültséget teremthet a járvány okozta gazdasági válság

A koronavírus-járványban munkanélküliségtől sújtott társadalmi rétegek védelmét hangsúlyozta Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter a nemzetközi sajtónak, közte az MTI-nek adott szerdai interjújában, amelyben kijelentette, hogy az egészségügyi vészhelyzet után a járvány alatt Olaszországba érkező migránsokat szét akarják osztani az Európai Unió tagországai között.

  • Migrációs és társadalmi feszültséget teremthet a járvány okozta gazdasági válság

Luciana Lamorgese közölte, hogy a járvány terjedésének kezdete óta az olasz rendőrség több mint 50 ezer tagja vesz részt a közterületek ellenőrzésében. Ez többek között a kijárási korlátozások ellenére utcán tartózkodó olaszok ellenőrzését, valamint a bezárt üzletek védelmét jelenti.

A járványhelyzet fokozatos feloldásával a rendfenntartó erőkre további feladatok hárulnak, segítséget kell nyújtanunk a mindennapi életbe való visszatérésben is - mondta. Az élelmiszerüzleteknél kirobbant "erőszakos cselekményekre" utalva megjegyezte, a feszültség már érezhető volt a bevételüket vesztő családok elkeseredettsége miatt. A kormány április elején ezért rendelkezett a családok élelmiszervásárlási támogatásáról. Luciana Lamorgese megerősítette, hogy a belügyi szervek kiemelten figyelnek arra, hogy a szervezett bűnözés csoportjai ne hálózzák be a nehéz helyzetbe kerülő családokat.

A kormány tervével kapcsolatban, miszerint legalább 200 ezer, fekete gazdaságban dolgozó személynek a helyzetét akarják rendezni többek között társadalombiztosítási-ellátással, a belügyminiszter hangsúlyozta, hogy ez nem csak a külföldiekre, hanem az olaszokra is vonatkozna. Hozzátette viszont, hogy ily módon az Olaszországban élő és dolgozó illegális bevándorlók helyzetét is szabályoznák, ami nem állampolgárságot jelentene.

Egyetlen lehetséges megoldásnak nevezte, hogy a külföldi civil hajókkal érkező migránsokat partra lépés helyett karanténhajón helyezik el. Elmondta, hogy a karanténhajón jelenleg tartózkodó mintegy 200 migráns koronavírus-tesztje kivétel nélkül negatívnak bizonyult. Hozzátette, hogy a járványhelyzet után szétosztják őket az erre önkéntesen jelentkező EU-tagállamok között, a tavaly szeptemberi máltai megállapodás értelmében. Az azóta Olaszországba érkezett migránsok 87 százalékát más európai országok vették át. Kijelentette, hogy Norvégia jelentkezését is várják, mivel a migránsok egy része norvég szervezetekkel vagy norvég felségjelzésű hajókkal érkeznek.

Luciana Lamorgese szerint Líbia nem számít biztonságos kikötőnek, de méltatta a líbiai parti őrség munkáját az illegális migrációval kapcsolatban. Senki sem állíthatja, hogy jobb, ha az embereknek a tengerbe vesznek, mint ha a líbiai parti őrség visszaszállítja őket a szárazföldre - jelentette ki.

Az olaszországi gazdaság májustól tervezett újraindulásával kapcsolatban Luciana Lamorgese tudatta, hogy a kormány kötelezővé akarja tenni a szájmaszk utcai viseletét.

Közölte, hogy áprilistól havi 1200, könnyebb bűncselekmény miatt elítélt embert helyeznek a börtönökből házi őrizetbe elektronikus karperec viseléssel.

A március 11-től végzett több mint kétmillió utcai ellenőrzés eredménye szerint az olaszok négy százaléka hagyta el megalapozott indok nélkül az otthonát a kijárási korlátozások közepette, és 740 esetben indult büntetőjogi eljárás, amit a belügyminiszter nagyon jó aránynak nevezett.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!