2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Külföld

Mi Hazánk: Épüljön katolikus kápolna a sírkertben!

A Mi Hazánk Mozgalom képviselői költségvetési módosító javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésben annak érdekében, hogy katolikus kápolna épülhessen az úzvölgyi katonatemetőben magyar állami támogatással - közölte a párt alelnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

  • Mi Hazánk: Épüljön katolikus kápolna a sírkertben!

Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese 50 millió forint megszavazását fogja kérni a parlamenttől erre a célra - közölte Novák Előd.

Azt mondta, a magyar államnak a javaslat támogatásával is ki kell nyilvánítania, hogy a "temetőben nincs keresnivalója a románoknak, legalább a halottainkat ne lopják el". Jelezte, azt követően kezdeményezik a kápolnaépítést, hogy egy román képviselő román kormányzati segítséget kért azért, hogy román ortodox kápolna épüljön az úzvölgyi sírkertben.

Úgy vélekedett, a román térhódítás keretében kétnaponta avatnak fel egy ortodox templomot Romániában. Ehhez a térhódításhoz asszisztál a magyar külügyminiszter is akkor, amikor szó nélkül elfogadta azt, hogy román állami tulajdonba kerüljön a temető, miközben ezt a tervet ellenzi az RMDSZ is - mondta Novák Előd.

Arról is beszámolt: a Mi Hazánk nemzetközi kampányt indított Tégy a magyargyűlölet ellen! elnevezéssel. Első lépésként az úzvölgyi katonatemető meggyalázásával kapcsolatos petíciójukat eljuttatták a budapesti külképviseletek vezetőinek.

A Mi Hazánk továbbra is követeli a román nagykövet kiutasítását Magyarországról, illetve a magyar-román alapszerződés felülvizsgálatát.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Teherán válasza a történtekre + videó

Teherán válasza a történtekre + videó

Arról, hogy hogyan reagált Teherán a történtekre és milyen a biztonsági készültség Izraelben Breuer Péter közel-kelet szakértő, a Heti TV tulajdonosa élőben beszélt a Híradóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!