Mélyponton van a szlovén kormány népszerűsége, ezt jelzi a közvélemény-kutatással is felérő elnökválasztás végeredménye. A szavazásra jogosultak csaknem 60 százaléka bojkottálta a voksolást, akik pedig mégis az urnákhoz járultak, kétharmados többséggel az ellenzék jelöltjét támogatták.
Szlovénia új államfője az előző miniszterelnök, a szociáldemokrata Borut Pahor. „Az első döntéseimmel megoldásokat keresek, hogy Szlovénia kiutat találjon a gazdasági válságból” – mondta a megválasztott elnök még a voksolás napján.
A jobboldali kormány ellen hetek óta tüntetnek az országban. Szlovénia GDP-je 3 év alatt 8 százalékot csökkent, és a jövő évi költségvetésben komoly megszorításokat terveznek. A kabinet el akarja kerülni, hogy nemzetközi mentőhitelt kelljen kérnie, ezért 2013-ig 4,2-ről 3 százalékra szorítaná vissza a költségvetési hiányt. Ennek érdekében idén 3 százalékkal nyirbálta meg a közalkalmazotti béreket, jövőre pedig további 5 százalékos csökkentést jelzett előre.