2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Megvan a CDU új elnöke

Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg a leköszönő Angela Merkel helyére a német Kereszténydemokrata Unió tisztújító kongresszusán Hamburgban. A párt eddigi főtitkára 517 szavazatot szerzett, ellenfelére, Friedrich Merz volt parlamenti frakcióvezetőre 482 kongresszusi küldött voksolt. Az elnökválasztás a második fordulóban dőlt el.

  • Megvan a CDU új elnöke

Hosszú percekig állva tapsolták párttársai Angela Merkelt, aki hivatalosan is leköszönt a CDU elnöki posztjáról. A politikus 18 éven át állt a Kereszténydemokrata Unió élén.

„Ideje új fejezetet nyitni. Ma, ebben az órában, ebben a pillanatban egyetlen, mindent elsöprő érzés tölt el: a hála. Nagyszerű élmény volt, megtiszteltetés volt. Köszönöm” – fogalmazott a CDU leköszönő elnöke.

 A párt hamburgi tisztújító kongresszusán három jelölt közül választhatták ki Merkel utódját a delegáltak. A legnagyobb esélyesnek a „mini Merkel”-ként is emlegetett Annegret Kramp-Karrenbauer tűnt. A párt korábbi főtitkára a szavazás előtt azt mondta: az előzetes bélyegek ellenére ő nem egy mini Merkel, hanem önálló személyiség, aki 18 éve szolgálja az országot. „Sokat olvastam arról, hogy mi vagyok, én ki vagyok én. Hogy én vagyok a kis kópiája, egy egyszerű folytatása a status quónak. Kedves delegáltak: itt állok úgy, ahogy vagyok és ahogy az élet alakított. Büszke vagyok rá. Itt állok, három gyermek anyjaként, oktatási miniszterként, szociális ügyek minisztereként és tartományi vezetőként, aki 18 éve szolgálja az országát és népet” – hangoztatta.

Friedrich Merz milliárdos üzletember, aki két évtizede alulmaradt Merkellel szemben a CDU vezetéséért folytatott harcban, majd a politikából is kivonult, most visszatért volna. „Önök talán tudják, hogy én tényleg az Egyesült Államok barátja vagyok, de időről időre az amerikainak tiszta üzenetre van szüksége és ennek az üzenetnek megbízhatónak kell lennie, tehát nem csak Németországnak, de az egész Európai Uniónak is azt kell mondania: mi nem így akarjuk. Az amerikaiak elfogadják az erőt, a gyengeséget, nem és ezt gyakorolnunk kell, még ezekben a nehéz időkben is” – fogalmazott.

A legfiatalabb és legkevésbé esélyesnek tartott jelölt, a 38 éves Jens Spahn az első körben esett ki, a második körre ketten maradtak mivel a szavazatok abszolút többségét egyikük sem kapta meg. A megismételt szavazáson aztán Annegret Kramp-Karrenbauer 517, míg Friedrich Merz 482 szavazatot kapott, így az 1945-ben alapított pártnak másodszorra is nő az elnöke. „Elfogadom a szavazást és szeretnék köszönetet mondani a bizalomért, különösen Jens Spahnnak és Friedrich Merznek az igazságos versenyért, amit vívtunk” – nyilatkozta később Kramp-Karrenbauer.

A Hír TV-nek nyilatkozó külpolitikai szakértő szerint jó eséllyel a frissen megválasztott pártelnököt küldik a konzervatívok csatába a kancellári posztért. „A jelenlegi várakozásaink alapján a mostani pártvezető a legnagyobb eséllyel pályázik arra, hogy kancellárjelölt legyen. Minden, a politikai kampány technikai-, ész érvei is amellett szól, hogy akit itt megválasztanak, azt elkezdjék felépíteni, ismertté tegyék és bevezessék a politikai kommunikációs térbe. Ezáltal pedig egy jóval nagyobb időelőnyre tehetnek szert a szocialistákhoz képest, hiszen ott még hasonló verseny nem is volt a mostani időszakban, tehát bőven van arra lehetőségük, hogy ezzel a kampányban akár stratégiai előnyt szerezzenek. Ha őt elkezdik tudatosan felépíteni” – vélekedett Feledy Botond.

Németországban a tervek szerint 2021-ben lesznek parlamenti választások és akkor szavaznak majd a kancellárságtól is visszavonuló Angela Merkel utódjáról.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!