2020. szeptember 21.,
hétfő, Máté, Mirella napja

Meghalt három rendőr rajtaütés közben Srí Lankán

2019. április 21., vasárnap 19:11

Őrizetbe vettek hét embert vasárnap Colombóban egy házkutatás közben, amikor három rendőr meghalt. A merénylők két robbanószerkezetet robbantottak fel a házban, miközben a rendőrök átvizsgálták azt.

A rendőrök a főváros Dematagoda nevű peremkerületében tartottak házkutatást, ahol a nyolcadik robbanás történt. Az AP hírügynökség értesülései szerint az akció során a házban tartózkodók legalább két robbanószerkezetet is működésbe hoztak, a hatóságok szerint a három rendőr ezekben robbanásokban halt meg.

Ruvan Vidzsevardena Srí Lanka-i védelmi miniszter helyi idő szerint vasárnap este tartott sajtótájékoztatójána merényleteket vallási szélsőségesek által elkövetetett terrorcselekményeknek nevezte. Hozzátette, hogy a nyolc robbantás nagy része vélhetően öngyilkos merénylet volt.

Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a húsvétvasárnapi merényletek - amelyek elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett - negatív hatással lehetnek az ország biztonsági helyzetére és a gazdaságára. Mikroblog-bejegyzésében egyúttal felszólított arra is, hogy senki ne terjesszen ellenőrizetlen híreszteléseket a merényletekről.

A Srí Lanka több pontján katolikus templomok és szállodák ellen végrehajtott robbantásokban már 207-en vesztették életüket, további 450-en pedig megsebesültek. Az ország kormánya kijárási tilalmat rendelt el, és felfüggesztette a közösségi média működését is. A polgárháború vége óta nem volt jelentősebb támadás vagy terrorcselekmény az országban, de a különböző vallások hívei között rendszeresen vannak súrlódások és kisebb atrocitások.

Tavaly 86 olyan esetet számoltak össze, amelyben a keresztényeket hátrányosan megkülönböztették, fenyegették vagy erőszakot követtek el ellenük. Volt tavaly összetűzés a buddhista szingalézek és muszlimok között is, mert egyes szélsőséges buddhisták azzal vádolják a muszlimokat, hogy az iszlám hitre akarják kényszeríteni a buddhistákat.