A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői szerint nagyjából 40 aszályos időszak sújtotta Észak-Amerika nyugati felét 800 és 2018 között - írja a BBC News.
Ezek közül mindössze négy felelt meg a megaszárazság kritériumainak: egy a 800-as évek végén, egy az 1100-as évek közepén, egy az 1200-as években, egy pedig a késő 1500-as években.
A szakemberek faévgyűrűadatokat felhasználva rekonstruálták a térség talajnedvességének változásait az elmúlt 1200 évre visszamenőleg. A vizsgálatuk során figyelembe vettek olyan kísérő bizonyítékokat is, mint például bizonyos települések elnéptelenedése a 13. századi aszály csúcspontján, és olyan tóüledékminták, amelyek a bozóttüzek gyakoriságáról árulkodnak a száraz időszakokban.
A kutatók szerint a korábbi megaszárazságok közül a negyedik (1575-1603) volt valószínűleg a legsúlyosabb. A talajnedvességre vonatkozó adatok összehasonlítása pedig azt mutatja, hogy az Egyesült Államok nyugati részét érintő mostani aszály majdnem ugyanilyen pusztító.
A Columbia Egyetemen dolgozó Park Williams által vezetett tanulmány szerint a jelenlegi aszály kétségtelenül természetes jelenség, ugyanakkor a klímaváltozás jelentősen súlyosbítja.
Úgy vélik, hogy a Csendes-óceán trópusi felszíni vizeinek felmelegedéséért és lehűléséért felelős időjárási jelenségek, az El Nino és a La Nina kulcsszerepet játszanak a helyzet alakulásában.
A szakértők szerint az éghajlatváltozás a felelős a jelenlegi aszály ütemének és súlyosságának nagyjából 50 százalékáért.
A szárazság hatásaival kapcsolatban a kutatók elmondták, hogy a régió két legfontosabb vízgyűjtőmedencéje, a Powell-tó és a Mead-tó is drasztikusan leapadt, míg a bozóttüzek kiterjedése egyre növekszik a térségben.
Néhány kutató ugyanakkor óvatosságra int, mondván, hogy túlságosan korai lenne még megmondani, hogy a térséget valóban megaszárazság sújtja-e.
MTI
