2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

Megállt az élet Belgiumban

Vasárnap este 10 órától általános sztrájk bénítja Belgiumot, 24 órára leállt az egész ország tömegközlekedése. Lezárták a légteret, a főváros repülőterén több száz járatot töröltek. A megmozdulással a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoznak. Közben sztrájk kezdődött Németországban is, ptt az egyik legnagyobb internetes csomagszállító cég alkalmazottai követelnek magasabb fizetést.

Az ügyészség megerősítette, hogy egy férfit túszul ejtettek fegyveresek – mondta a Hír TV brüsszeli tudósítója. Azt egyelőre nem tudják, hogy mik a túszejtők szándékai az emberrablással.

Brüsszel megbénult

Lehetetlenné teszi a sztrájk a mindennapi életet Brüsszelben. Belgiumban a közlekedési szektor dolgozói és a közalkalmazottak kezdtek egynapos sztrájkba a megszorítások ellen. A tömegközlekedés teljesen leállt, nemcsak a helyi, hanem a távolsági járatok sem közlekedtek. Törölték az Angliába, Németországba, illetve Franciaországba induló szuperexpresszeket, de más vonat sem közlekedik. Több autópálya-szakaszon forgalomlassító tiltakozások voltak, egy időre a légi közlekedés is leállt. „Tegnap 10 órától ma 10 óráig nem voltak repülők Brüsszel felett. Ez azt jelenti, hogy hatszáz járatot töröltek. Ennek hatása óriási, mert ötvenezer utast vártunk, akik ma nem tudnak repülni” – mondta a brüsszeli repülőtér kommunikációs vezetője.

Az üzletek is zárva maradtak. Nem működik a közigazgatás, a bíróságok sem dolgoznak, valamint a bölcsődék, óvodák, iskolák jó része is zárva van, aki teheti, szabadságot vett ki. Több kórházában csak a sürgős eseteket látják el. Az is bizonytalan, hogy autóval lehet-e közlekedni, hiszen a tüntetők a nagyobb utakat is blokkolják, továbbá a kikötőket és az ipari parkokat is elzárták. Egy sofőrt megvertek, amiért nem akart a tüntetőkkel tartani.

A kormány egyelőre nem tárgyal a szakszervezetekkel, a tüntetéssorozat már körülbelül egy hónapja tart. Az egyik szakszervezeti vezető azt mondta: soha nem volt még ekkora egység a szakszervezetek között, és januárban folytatják a demonstrációt, ha nem sikerül párbeszédet kialakítani a kabinettel. A tüntetéseket az új belga kormány tizenegymilliárdos megszorítócsomag-tervezete váltotta ki, valamint hogy 2030-tól 65-ről 67-re akarják emelni a nyugdíjkorhatárt. A megszorítócsomagot uniós nyomás miatt tervezik, mivel ha januárra nem lesz változás a költségvetés szerkezetében, az EU túlzottdeficit-eljárást indíthat Belgiummal szemben.

Nagyobb fizetést követelnek

Nem vagyunk robotok! – hirdetik a legnagyobb amerikai internetes áruház német leányvállalatának alkalmazottai. Az Amazon öt németországi logisztikai központjában kezdtek háromnapos sztrájkba a dolgozók. Azt mondják, raktárosoknak járó fizetést kapnak, miközben valójában az internetes kereskedelemben dolgozóknak járó bér illetné őket, amely jóval magasabb. „A követeléseink nem változtak: ismerjék el a kollektív bérmegállapodást, vagyis kapjunk akkora fizetést, mint a csomagküldő kereskedelemben dolgozók, mert az Amazont egy ilyen cégnek tekintjük. A vállalat nem akar megegyezni, és egy másik szektorhoz hasonlítja magát, azt mondják, ők csak csomagküldő cég, amely logisztikával foglalkozik” – mondta Reiner Reimann szakszervezeti vezető.

Bár a munkabeszüntetés épp a karácsonyi ajándékvásárlási hajrában érte az amerikai céget, a vállalat nem enged a nyomásgyakorlásnak, mert álláspontja szerint a németországi alkalmazottak túl vannak fizetve.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!