2024. 02. 22. Csütörtök Gerzson napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 23:00

Külföld

Még szorosabb lesz az együttműködés Magyarország és Ausztria között

Magyarország és Ausztria még szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban az új koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapítása és a gazdaság mielőbbi újraindítása érdekében - közölte Szijjártó Péter, miután Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tárgyalt kedden videokapcsolaton keresztül.

  • Még szorosabb lesz az együttműködés Magyarország és Ausztria között

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy a jelenlegi nyolc mellé szerdán újabb határátkelőt nyit meg a két ország, a Fertőrákos és Szentmargitbánya közöttit. Kiemelte, hogy a nagy forgalom, a hosszú várakozási idők miatt alternatív útvonalra van szükségük az ingázóknak.

Kijelentette, hogy bevált a nemzetközi teherforgalomra vonatkozó kétoldalú megállapodás, márpedig ez rendkívül fontos kérdés, hiszen az emberek egészségének és életének védelme mellett az áruforgalom zavartalan áramlásának biztosítása is lényeges feladat.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!