2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:45

Külföld

Martonyi: Egyhangú döntésre lesz szükség

Magyarország nem ismeri el a Krím és Szevasztopol Oroszországhoz csatolását – mondta el Magyarország élőben című műsorunkban Martonyi János külügyminiszter.

Martonyi János kifejtette: az Oroszország elleni szankciók bővítéséről az uniós csúcs dönt majd a hét második felében. Hangsúlyozta ugyanakkor, szankciók szélesítése csak úgy lehetséges, ha a várható orosz válaszintézkedések hatását az uniós tagállamok egyenlő tehermegosztás elve szerint megosztják egymás közt, például az Európai Unió szolidaritási alapjának segítségével. Az orosz válasz azokat az országokat érintené a legjobban, akiknek nagy az olaj- vagy gázfüggősége Oroszországtól. Az uniós csúcson egyhangú döntésre lesz szükség – tette hozzá Martonyi János.

„Hogyha a harmadik szakaszba lépnénk, akkor ott is közös álláspont kellene, hogy létrejöjjön, márpedig egy közös álláspont létrejöttének az a feltétele, és ezt elég világossá tettük több alkalommal is, hogy akkor viszont lépjenek működésbe azok a mechanizmusok, amelyekről beszélünk, tehát a minket ért fokozott kárt valamilyen módon kiegyenlítsék a többiek” – fogalmazott a tárcavezető.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!