2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Külföld

Már a demokraták is kétségbe vonják Joe Biden szellemi képességeit

Az amerikai hírszerzés többször figyelmeztette Joe Bident az afgán hadsereg összeomlására az amerikai csapatkivonás esetén, az amerikai elnök azonban ragaszkodott döntéséhez. Sajtóértesülések szerint a demokrata támogatók is egyre inkább kétségbe vonják az amerikai elnök szellemi képességeit, szakértők szerint pedig Biden az ország történetének legsúlyosabb külpolitikai hibáját követte el. Az elnök július elején még arról beszélt, hogy a csapat-kivonás jól meghatározott terv szerint halad, ám később kiderült, hogy ilyen terv nem létezett. Az amerikai hadsereg fejlett, dollármilliárdokat érő hadi felszerelést, és amerikai kiképzésben részesült katonákat hagyott hátra a szélsőséges iszlamistáknak.

  • Már a demokraták is kétségbe vonják Joe Biden szellemi képességeit

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!